Karácsonyi meglepetés

AMLER ZOLTÁNAMLER ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.12.12. 23:15
Címkék
Hosszú szünet után újra együtt a magyar válogatott, amely péntektől vasárnapig Miskolcon Ukrajna, Lengyelország és Japán ellen lép jégre a Pannon Hoki-kupában. A kommunikációs cég szerdai bejelentése adta meg az alaphangot: eszerint a Pannon további három évig a magyar jégkorong támogatója marad.

Közelednek az ünnepek, közeledik a Pannon Hoki-kupa (rajt pénteken Ukrajna ellen!), a magyar hokit három esztendeje szponzoráló kommunikációs cégnek mondanivalója akadt. Szokásos sajtótájékoztatónak indult a szerdai, mígnem Majorosi Emese, a Pannon Sajtó- és Információs Igazgatóságának vezetője a kötelezők mellett bele nem fogott a nap legfontosabb mondatába, amely így hangzott: „Az elmúlt évek közös sikereire alapozva cégünk úgy határozott, hogy további három évig támogatója marad a magyar jégkorongnak.”

Igazi karácsonyi ajándék ez a hokinak!

Amely maximálisan megérdemelte ezt – tegyük is gyorsan hozzá. Meg, hiszen évek óta (lassan egy évtizede) erőn felül teljesít, évek óta kápráztatja el sikereivel a sportbarátokat (említett hölgy például élete legnagyobb sportélményének nevezte a svédek 2–1-es legyőzését – „A kilencezer eladott jegy is jelezte, tökéletes a magyar jégkorong és a Pannon közötti összhang” – fogalmazott büszkén Majorosi Emese), káprázatos hazai rendezésű világeseményekkel, tornákkal évek óta az egyik büszkeségünknek tekinthetjük.

Összeg nem hangzott el a tájékoztatón, mindazonáltal biztosak lehetünk benne, a Pannon nem bánt szűkmarkúan egyik kedvencével (több mint százmillió forintra becsüljük a háromévi támogatást), amely fellélegezhet, hiszen megtartja egyik főtámogatóját. No igen, megdolgozott érte!

Pat Cortinát, a magyar válogatott szövetségi kapitányát is boldoggá tette a hír – mi tagadás, rá is fért, hiszen úgy tudjuk, klubcsapatánál, az Innsbrucknál cseppet sem felhőtlen az élete. Csapatunk kispadján mindig feltöltődik, s most sem lesz ez másként, már csak azért sem, mert – hogy telik-múlik az idő… – már nyolc hónapja annak, hogy együtt volt a társaság, az áprilisi, ezüstérmet hozó ljubljanai divízió 1-es vb után jön öszsze, nem csoda, hogy megörültek egymásnak a játékosok és a szakmai stáb tagjai. A miskolci torna ráadásul nem csak azért fontos, mert a Pannon Hoki-kupa szokás szerint kiváló felmérő (korábban többek között Kanada, Szlovákia, Németország és Franciaország is résztvevő volt – nem lenne meglepő, ha az idei mezőnyből is feljutna valamelyik együttes a vb-n az A-csoportba), hiszen ezenkívül mindössze egy hollandiai torna szerepel a szapporói vb előtt a programban. Nem véletlenül fogalmazott Pat Cortina ekképpen: „Rendkívül hasznosan kell felhasználnunk ezt a néhány napot.”

Ukrajna, Lengyelország és Japán ellen lép jégre a csodálatos miskolci csarnokban a válogatott, benne a megannyi ismert és eddig kevésbé ismert, a szakvezető által tesztelt játékossal. A következő ajándékot ők adhatják a sportág szerelmeseinek.

Legfrissebb hírek

Curacao az utolsó pillanatban egyenlített Kanada ellen az Arany-kupában

Minden más foci
3 perce

Gera Dániel: Aki nem tud ellazulni, megfeszülni sem tud

Labdarúgó NB I
22 perce

Továbbra is pont nélkül Ádám Martin volt csapata a klub-vb-n

Klub-vb
57 perce

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
1 órája

A szám íze szerint – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
1 órája

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
8 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
8 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik