A flúgos futam vége (folytatás)

aligha éri baleset – részint azért, mert Bernd Schuster együttese ebben a szezonban sorozattól függetlenül százszázalékos hazai pályán. Tiszteletet parancsoló a 24/1-es adatpár is: a Real utóbbi 24, Madridban lejátszott Bajnokok Ligája-összecsapása közül csak egyet veszített el (a 2006-os Arsenal elleni 0–1 az utolsó bukfenc), s az sem elhanyagolható adat, hogy a 16 közül az 1996–1997-es szezonban hiányzott legutóbb – igaz, abban az idényben nem is volt részese a kontinentális klubfutball arisztokratikus csetepatéinak.

„Olyan lesz ez a mérkőzés, mint egy döntő – véste be a köztudatba Guti, a vendéglátók spanyol válogatott irányítója, hogy a Real Madridnak igenis van veszítenivalója kedd este. – Ha nem nyernénk, és számunkra kedvezőtlenül alakulnak a körülmények, kiesnénk a Bajnokok Ligájából, amit a Real presztízsből sem engedhet meg magának. Nem egyszerűen tovább akarunk jutni, az első hely a célunk, a csoportgyőztes ugyanis a továbbiakban olyan előnyöket élvez, amelyekben a Realnak a közelmúltban nem lehetett része…”

Mindenesetre ha a történelem – nem csupán szólás szintjén – ismétli önmagát, a spanyoloknak nincs miért aggódniuk: a két fél egyetlen BL-beli, 2001 februárjára datálódó madridi partija 3–2-es hazai sikerrel ért véget.

A história reprodukcióját néhány ezer kilométerrel keletre a Bremen hívei is el tudnák képzelni: nem szarkasztikus analógia, de a németek korábban már bevették Athént – nem is egyszer. Pusztán futballvonatkozásban: az életben maradáshoz most éppenséggel a Werdernek kellene átmasíroznia az Olympiakoszon, így annak ellenére továbblépne, hogy az első két mérkőzését elveszítette – akárcsak a 2005–2006-os sorozatban –, miközben a görögöknek a döntetlen is aranyat ér.

Mindazonáltal az attikai ütközet, illetve annak végeredménye kevésbé lehet megrázó erejű, mint a madridi, végtére is a Real kieshet.