A flúgos futam vége

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2007.12.10. 23:52
Címkék
C, mint confused, mint zavaros – mármint csoport. A Bajnokok Ligája C jelű kvartettje az idei kiírás csodabogara: egy körrel a csoportselejtezők zárása előtt még nincs biztos továbbjutó és nincs fix kieső. Kicsi az esélye, de a Real Madrid is rajtaveszthet a flúgos futamon.

„Nehéz, nehéz, de végtére is a Real sem verhetetlen” – dünynyögte széles mosoly kíséretében az eléhelyezett mikrofonokba Angelo Peruzzi a Lazio római sajtótájékoztatóján két nappal az olaszok madridi fellépése előtt, majd a cseppet sem veretes megállapítást további két közhelyszámba menő megjegyzéssel toldotta meg: „Spanyol földön minimálisak az esélyeink, de azért mégiscsak van sansz, és ez a lényeg. Ők is tizenegyen lesznek a pályán meg mi is…”

Az örök városba beszöktek a sablonok, ugyanis a tifosók Lazio érzelmű része legfeljebb a kincstári optimizmusba kapaszkodhat – ahogy a rómaiak korábbi kapusa is tette –, merthogy a Seria A legutóbbi bronzérmese szinte lehetetlen küldetés előtt áll. Hogy továbbjusson a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába, a Santiago Bernabéuban kell megadásra bírnia a Real Madridot – ami amúgy Rómában sem ment (2–2).

Az speciel mindegy, hogyan, az ellenben már nem, mekkora különbséggel: a Laziónak – biztos, ami biztos alapon – minimum két gólt kellene rávernie a „blancókra”, ez esetben ugyanis függetlenül a kvartett másik előadása, az Olympiakosz–Werder párharc végeredményétől, tavasszal a BL legjobb 16 együttese között „ébredne”, amire 2001 óta nem akad példa a kékfehér históriáskönyvben. Ha Delio Rossi garnitúrája csupán eggyel múlja felül a spanyol rekordbajnokot, a németek athéni pontvesztése nélkül feleslegessé válik a bravúr.


folytatás...
Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
13 perce

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
14 perce

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
21 perce

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
46 perce

Ökölvívás: tizenkét magyarral indul az U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
58 perce

Pazar golfhétvége New Yorkban: Európa óriási csatában megőrizte a Ryder-kupát – videók

Egyéb egyéni
1 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
1 órája

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik