Kiütés a csúcstalálkozón

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2007.12.09. 23:14
Címkék
Már a második percben 7–0-ra vezetett a Pécs, és előnyét végig megőrizve húszpontos vereséggel küldte haza a címvédőt. Ez az eredmény döntő hatással lehet az alapszakasz végső sorrendjére.

Graziane de Jesús Coelho beemelte. A 15. másodpercben, úgy nyolc méterről. Lazán, csuklóból. Pedig ez nem várható el egy 190 centis, 95 kilós centertől. A labda csont nélkül hullott a soproni kosárba. Ezen felbuzdulva pillanatok alatt 7–0-ra húzott el a hazai együttes. A vendégek kicsit álmosan kezdtek. Talán a szieszta idejére tett kezdési időpont – elvégre a televízió hatalom –, talán a meccs előtt közvetlenül rendezett ünnepségsorozat vonta el a zöld mezesek figyelmét. A feldobást megelőzően adták át ugyanis az év kosárlabdázója díjat Iványi Dalmának, illetve a Vojvodinában légióskodó Németh Istvánnak, aki Újvidékről érkezve tiszteletét tette Pécsett. Emellett Albena Branzova és Károlyi Andrea Horváth Judit-emlékérmet vehetett át. A legendás csapatkapitány emlékét őrző medália annak jár, aki 150-nél több mecscset játszott – pécsi színekben.

Az ezúttal soproni mezben pályára lépő két expécsinek nem ment a játék, és ezzel nem voltak egyedül: a vendégek kezdő ötöséből 17 perc alatt csupán Olekszandra Gorbunova szerzett hét pontot, a többi találatot a cseresor jegyezte. Különösen a szintén pécsi kitérővel a bajnokhoz kerülő Semsei Barbara, valamint Horti Dóra jeleskedett. Öldöklő volt az iram, a bírók néha azt is továbbengedték, amiért kézilabdában is kétperces kiállítás dukál. Nőtt az adrenalinszint pályán belül, és azon kívül is: Rátgéber László reklamálásért technikait kapott. Persze nem csupán a hazai tréner égett ezer fokon, Iványi és Fegyverneky Zsófia ugyancsak – az ő vezérletükkel tartotta előnyét a baranyai társulat, a pontszerzésben pedig az egyaránt első Pécs–Sopron rangadóját játszó Graziane és a horvát Emilija Podrug szorgoskodott.

A második félidő is a brazil három pontjával kezdődött, most egy dupla, plusz egy bónuszbüntető formájában talált be a center. A következő percekben aztán Iványi gyakorlatilag egymaga eldöntötte a mérkőzést. Előbb az ő triplájával jutott tízen túlra (46–34), majd szintén hármasával húsz közelébe a MiZo. A negyedik negyedben már csupán a hazai diadal különbsége volt kérdéses, az ugyanis nagyban befolyásolhatja az alapszakasz-elsőség sorsát – hiszen nehezen képzelhető el, hogy e két csapatot bármelyik másik magyar legyőzi. Ha pedig a papírforma szerint alakul a folytatás, a záró fordulóban a soproniaknak minimum 21 ponttal kell visszavágniuk, ellenkező esetben a Pécs kezdi az élről a rájátszást. Márpedig a Lauber Dezső Sportcsarnokban sok minden könnyű, de vendégként nyerni nem.

Mint ahogy ez vasárnap délután is bebizonyosodott…

Legfrissebb hírek

Országúti kerékpáros Eb: Zsankó Petra nem ért célba, Vollering révén folytatódott a hollandok hegemóniája

Kerékpár
4 perce

A Levante nyerte az újoncok csatáját Oviedóban; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
13 perce

Premier League: Chelsea–Liverpool

Angol labdarúgás
13 perce

Zseleznicsar Pancsevo–Topolya

Minden más foci
26 perce

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
34 perce

Női kézi BL: Győri ETO–Gloria Bistrita

Kézilabda
42 perce

Férfi vízilabda Eurokupa: második győzelmével a továbbjutás küszöbén a Szolnok

Vízilabda
45 perce

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
58 perce
Ezek is érdekelhetik