A védekezés diadala

BÁLINT MÁTYÁS, SOMLÓVÁRI DÁVIDBÁLINT MÁTYÁS, SOMLÓVÁRI DÁVID
Vágólapra másolva!
2007.12.08. 23:42
Címkék
Megszerezte első győzelmét a Domino-Honvéd a C-csoportban, miután Kiss Gergely vezetésével biztosan győzte le a görög Ethnikoszt.

A Vasas dubrovniki vereségét követően a Domino azzal a tudattal szállhatott vízbe az Ethnikosz ellen, hogy esetleges győzelmével lépéselőnybe kerülhet angyalföldi riválisával szemben az Euroliga C-csoportjában. Örömteli volt látni a bemelegítésnél a kaputól mintegy két méterre Székely Bulcsú lövését (éppenséggel sikertelenül) blokkolni próbáló Molnár Tamást, aki egy hónapnyi kihagyás után tért vissza

Nem is kezdődhetett volna jobban a találkozó a magyar bajnoki ezüstérmes számára. A ráúszásnál Vindisch Ferenc hozta el a labdát, majd alig fél perccel később ő értékesített egy emberfórt. Az első negyedben a Honvéd kreatívabb és látványosabb vízilabdája állt szemben a görögök statikus játékával, de hiába lőtt bombagólt Szivós Márton és Kiss Gergely is, az Ethnikosz átlagon felüli centerprodukciójának köszönhetően két ötméterest is kiharcolt (mindkettőt Teodorosz Kalakonasz értékesítette), így lőtávon belül maradva.

Az első szünet után azonban úgy tűnt, a két edző tökéletesen kileste az ellenfél taktikáját – bő hat percen keresztül egyik háló sem rezdült meg. A jeget szerencsére a Domino, egészen pontosan Kiss törte meg – ideje volt, hiszen már a Mikulás (illetve az annak öltözött Honvéd-drukker) is ébresztőt kiabált…

A félidőre háromgólos vezetést (5–2) összehozó magyar csapat támadásban önmagához mérten is csak átlagosat nyújtott, ám a görögök ellen ez is elég volt. Az Ethnikosz időközben kilátástalanná váló játékát látva nehéz volt elképzelni, hogyan lőtt nyolc gólt az előző fordulóban a Jugnak... A harmadik negyedben Mantnosz Vulgarakisz például teljesen egyedül úszhatott a hazaiak kapujára, mégis sikerült Gergely István kezébe lőnie a labdát.

A görög gólcsend a negyedik negyedben tört meg, ekkorra azonban már eldőlt a mérkőzés. Végül még a visszatérő Molnár is betalált, de a koronát a csapat teljesítményére az utolsó percben Kiss Gergő két remek gólja tette fel. A kiválóan védekező Honvéd megérdemelten győzött, és a Vasas elleni idegenbeli pontszerzés után otthon hozta a kötelezőt is.

Legfrissebb hírek

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
6 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
15 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
33 perce

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
40 perce

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
1 órája

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Hetedosztályú német csapatnál folytatja Vadócz Krisztián

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik