Kis foci mellé kiskapuk kellenek (folytatás)

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2007.12.07. 23:33
Címkék
Sztrájkveszély volt a magyar profi futballban. Az ősszel két csapatnál (FC Fehérvár és FC Sopron) is munkabeszüntetéssel fenyegetőztek a labdarúgók, akik hosszú hónapokat vártak a pénzükre, amelynek kisebb részét – a sportágban alkalmazott módi szerint – munkabérként, nagyobb részét pedig a vállalkozói szerződésben foglaltak szerint számlára vehet(né)k fel. Ez súlyos problémának tűnik – de nem a cirkuszi furcsaságokat felvonultató magyar fociban.

ri bíróságra mehet követelésé vel, a futball hatóságai előtt senkit sem vádolhat szerződésszegéssel – magyarán a pénze a holdon van…

Érdekes megoldás az is, hogy a labdarúgó amatőrstátusra szóló szerződést kap, a klub pedig köt egy másik szerződést valamelyik családtagjával fűnyírásra, a labda felpumpálására vagy bármire, ezért utalja a fizetést, és megint minden rendben is van egészen addig, amíg a pénz kitart: ha elfogy, a futballista mehet a sóhivatalba reklamálni.

Az átverések tárháza szinte kimeríthetetlen

Formailag a legegyszerűbb, ha a szövetségnek adott jelentésben mindenkit amatőrstátusúként tüntetnek fel, miközben zsebbe megy a pénz, minden megállapodás szóban köttetik meg, amelyet aztán a felek vagy betartanak, vagy nem.

Hallani olyan esetről, hogy a bajnokság véget ért májusban a világbajnokság miatt, a játékosokat a parolával szentesített egyezség alapján június végéig kellett volna kifizetni, de a tulajdonos úgy döntött, aki a nyáron elmegy máshová játszani, annak már nem ad egy fillért sem. Néhányan megpróbálkoztak ugyan egy halovány fenyegetéssel, hogy feljelentik az elnököt, de ő nyugodtan vonta meg a vállát: lelkük rajta! Ha a játékosok bepanaszolják, nekik is meg kell magyarázniuk, miért is nem fizettek egyetlen fillér adót sem az utóbbi egy-két évben, így aztán a pórul járt futballisták nyeltek egy nagyot, és odébbálltak, veszni hagyva a júniusra esedékes pénzt.

Íme, az alapesetek, s a klubok ezek valamilyen „vegyületét” alkalmazzák a pénzek elosztásakor, jól tudva, hogy ez az ügyeskedésnek nevezett káosz hosszú távon nemigen tartható fenn. Elég, ha egyetlen dominó eldől, máris borul a többi is: elég az elején említett két kivételre, Fehérvárra és Sopronra gondolni, ráadásul aligha hihető a mai világban, hogy a hatóságok sokáig szótlanul tűrik az adók és a járulékok befizetésének ennyire átlátszó elkerülését.

Túlélésre játszanak, fejlődésre nincs esély

Mégis: manapság nincs más járható út, ha Magyarországon profinak mondott futballt akarunk látni. Annyi pénz nincs a sportágban, hogy a lehető legtisztább viszonyok kialakulhassanak, ugyanakkor egy sportolónak minimum két-háromszázezer forintot meg kell keresnie ahhoz, hogy rendesen táplálkozhasson, nyugodtan készülhessen, ezt pedig a klubok zöme csak ügyeskedéssel képes kigazdálkodni. Akadnak persze tehetősebb egyesületek, illetve tulajdonosok is, ott találunk hét számjegyű havi jövedelmeket is, de ma már nem ez a jellemző.

Visszatérve a nem panaszkodó edzőkre: az elégedettség azért meghökkentő, mert azt sugallja, minden rendben van. Valóban, Fehérvár és Sopron kivételével van annyi pénz, amennyi elegendő a túléléshez, az esedékes fizetésekhez.

Másként fogalmazva: a szinten maradáshoz.

Fejlődésről, előrelépésről, a színvonal emelkedéséről, a jövőt szolgáló befektetésekről, az igazán igényes futballról tulajdonképpen szó sem lehet. Ma úgy-ahogy elvagyunk a langyosban, néhány száz vagy ezer nézővel is megélünk, legfeljebb egy-két botrányt kell majd elsimítani.

Ha ez ok az elégedettségre, máris okosabbak vagyunk: tudjuk, miért is tartunk itt.

Legfrissebb hírek

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
18 perce

Konferencialiga: Bolláék sima vereséggel kezdtek Poznanban

Európa-konferencialiga
32 perce

El: Genk–Ferencvárosi TC

Európa-liga
44 perce

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán verte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
49 perce

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
54 perce

Már nem Roman Skuhravy az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Férfi kosár NB I: ismét nyert a Szeged, az újonc Kaposvár bánta

Kosárlabda
1 órája

Itt a Ferencváros kezdője: a Varga, Joseph duó rohamoz a Genk ellen

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik