Félelmetes lesz az ellenfél

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2007.12.07. 23:33
Címkék

Nincs irigylésre méltó helyzet ben Huszti Szabolcs és csapata, a sérülésektől tizedelt Hannoverhez a bajnoki cím egyik legfőbb várományosa, a kirobbanó formában lévő Werder Bremen látogat. Bár a Rostock elleni 3–0-s idegenbeli siker után a hazaiaknak is van okuk bizakodni, a brémaiaknak – ha csak feleannyit mutatnak, mint az előző fordulóban az egyik legnagyobb rivális, a Hamburg ellen 2–1-re megnyert hazai találkozón – a Weserstadiontól távol is reális esélyük van a győzelemre.

Az elmúlt években egyre többet kritizált Bundesligának remek reklám volt az ominózus bajnoki, az eszeveszett tempó a Premier League, a látványelemek pedig a Primera División világát idézték.

Ehhez persze a HSV is kellett. Ha a Hannover is vállalja a nyílt sisakos küzdelmet, hasonlóan színvonalas mérkőzés lehet a szombati.

Huszti Szabolcs mindenesetre optimista: „Nagy csata lesz,

semmi kétség. Mindkét csapat felfelé ívelő pályán van, remélhetőleg a miénk azon is marad. Ugyan nem a legerősebb összeállításban lépünk pályára, lesz néhány hiányzónk, nem állunk be védekezni, megyünk előre a három pontért. Telt ház lesz, így szurkolóink buzdítása sokat segíthet.”

A magyar futball három, az élvonalban szereplő játékosa – Dárdai Pál, Hajnal Tamás és Huszti Szabolcs – jó viszonyban van egymással, de a pályán szó sem lehet barátságról. Klubjaik hozzávetőleg azonos játékerőt képviselnek, egymás közvetlen riválisai. Huszti Szabolcs együttese ebben a fordulóban meg is előzheti a várakozáson felül teljesítő, Hajnal Tamással felálló újonc Karlsruhét, ehhez az is kell – a Hannover hazai győzelme mellett –, hogy a KSC egy pontnál ne szerezzen többet Bochumban.

Legfrissebb hírek

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
26 perce

Alilovic 17 gólt dobott a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
40 perce

A Dubai megverte a Partizant az Euroliga-nyitányon, a másik újonc 100 pont fölé jutott a Barca ellen

Kosárlabda
48 perce

Kanadában is nagy tapsot kapott az ausztrál Puskás-dokumentumfilm

Minden más foci
56 perce

BL: Galatasaray–Liverpool

Bajnokok Ligája
1 órája

A magabiztos győzelmet arató Barca lesz a Veszprém ellenfele a klub-vb döntőjében

Kézilabda
1 órája

Fordítás a hajrában: megvan az Atalanta első győzelme az új BL-idényben

Bajnokok Ligája
1 órája

Kirakni a kockát, és meglépni a nyerőt!

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik