Mindenkire figyel

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2007.12.05. 23:19
Címkék
Alig több mint egy hét múlva a férfiválogatott is megkezdi felkészülését a januári, norvégiai Európa-bajnokságra. Skaliczki László minden jelöltjével tartja a kapcsolatot, a múlt héten például a Viborgban légióskodó Császár Gábort nézte meg.

A dán klub vezetői hívták meg a szövetségi kapitányt, aki három napot töltött Viborgban.

„Kint voltam a csapat edzésén, amelyen Császár Gábor korábban már sérült kezével ismét akadt egy kis probléma, így a magyar válogatott irányítója kihagyta a Kolding elleni bajnoki meccset – mondta Skaliczki László. – A Viborg egész ősszel példátlan sérüléshullámmal küszködött, ennek ellenére jó meccset játszott a Kolding ellen. Sokat beszélgettem a csapat edzőjével, Sören Hildebranddal, aki elégedett Császárral, s megnéztem a klub csodálatos kézilabda-komplexumát.”

Skaliczki László tanítványai december 17-én, hétfőn találkoznak Tatán, s három nap közös gyakorlás után utaznak Szlovákiába, a hagyományos Karácsony-kupára.

„Ezen a tornán nem lesznek ott a külföldön játszók, valamint a Szeged és a Veszprém játékosai sem – folytatta a szövetségi kapitány. – A fiatal tehetségek kapnak bizonyítási lehetőséget, s közülük néhányan ott lehetnek majd Norvégiában is.”

Karácsony után újra találkozik a keret, s az év utolsó napjait Gyöngyösön tölti, ahol az új sportcsarnokban gyakorol az Eb-re készülő csapat. A rövid szilveszteri szünet után január 2-án Budapesten kezdődik a felkészülés utolsó fázisa, 5-én Toulouse-ban, 7-én Miskolcon Franciaország ellen játszik a magyar válogatott, majd a 17én kezdődő kontinensbajnokság rajtja előtt egy héttel elutazik Norvégiába, s ott a Postenkupán végezheti el a kapitány az utolsó simításokat. A torna helyszíne Trondheim és Lillehammer, az ellenfelek pedig Izland, Portugália, valamint a házigazda Norvégia.

A keret sérült játékosai közül a vállával küszködő Buday Dániel (Rhein-Neckar Löwen) még külön gyakorol, kevés az esély rá, hogy ott lesz az Eb-n. A vállműtétje után lábadozó Putics Barna (MKB) már elkezdte az edzéseket, ha játékba lendül, csatlakozhat a csapathoz. A kézsérüléssel bajlódó Gál Gyula (MKB) januárban állhat munkába, csakúgy, mint Fazekas Nándor (Gummersbach), ám a klasszis kapus már december végén védeni szeretne német klubcsapatában.

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappét kiengedték a kórházból

Klub-vb
14 perce

Szaúd-Arábiát is legyőzte, továbbjutott az Arany-kupán az Egyesült Államok

Minden más foci
34 perce

Meglepetés, a Libertadores-kupa címvédője legyőzte a PSG-t

Klub-vb
1 órája

Nincs vége: megsemmisítette az OKC-t a Pacers – kilenc év után hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
5 órája

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
8 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
8 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik