Sok eszkimó, kevesebb fóka (folytatás)

felkészültség csupán lehetőséget nyújt, garanciát nem, ami persze nem jelenti azt, hogy nincs szükség tanulásra, állandó fejlődésre és a naprakész tudásra, ám a siker nem pusztán ezen múlik.

A magyar edzők presztízse legfeljebb békaperspektívából szemlélhető. A legegyszerűbb őket a közvélemény elé vetni bűnbaknak: ők azok, akik nem tanítják meg levenni a labdát a jobb sorsra érdemes fiataloknak, miattuk nincsenek jó védőink, középpályásaink és csatáraink, ám ezzel a klubok vezetői hazudnak, ez a kérdés sokkal árnyaltabb annál, mint hogy ilyen egyszerűen megválaszolható legyen. A gondolatmenetből adódik, hogy szerződtessünk külföldről szakembereket, majd ők elhozzák a megváltást. Ám mondjunk csupán egy nevet, aki valóban többet hozott ki magyar csapatból, mint egy hazai edző! Nézzünk friss példát: a zsinórban háromszoros bajnok Debrecenét. Miroslav Beránek sokszor bizonyította már rátermettségét és tudását, ám őszintén szólva a DVSC szemernyit sem lépett vele előrébb. Nem csak az eredményeket tekintve: a Loki játéka fikarcnyit sem közelített ahhoz, ahogyan a kontinens élvonalában futballoznak, maradt vakok közt félszemű a király alapon a legjobb.

A szakma ráadásul nemcsak kiszolgáltatott, megalázott is. Nincs valódi érdekvédelmi szervezete, a meglévők óvatosak, nem mernek ugrálni. A legfontosabb kérdésekben a döntéshozók szinte meg sem kérdezik az edzők véleményét, azok szava határoz meg mindent, akiknek a pénz, nem pedig a hozzáértés és a tudás adott pozíciót, így pedig nem csoda, hogy a sok kudarc közepette az edzőé a leghálátlanabb szerep.

Pedig van itt minden: TF, licenc, továbbképzés, ami csak kell. Ami viszont nincs: jó futball, képzett játékos, remek bajnokság.

Márpedig ez lenne a lényeg.