Szabad, mint a madár

Tudja már, hogyan alakul a jövője?Tudja már, hogyan alakul a jövője?

Fogalmam sincs – adott tömör választ Gyepes Gábor.

A térde egyáltalán alkalmas a játékra?

Alkalmas. Áprilisban kezdtem el dolgozni az Ajax Amsterdam rehabilitációs edzőjével, Laurens Ebbennel, és azóta csak rá hallgatok. Úgy terveztük, augusztustól edzhetek labdával, de végül azt mondta, halasszuk ezt szeptemberre, és úgy is történt. Októberben kezdtem el teljes értékű munkát végezni, többen pedzegették, akár már játszhatnék is, de én az ő véleményére voltam kíváncsi. Három hete itt volt, megnézett, és azt mondta, itt az ideje, hogy játsszam.

Jól emlékszem, hogy egy éve már hallott hasonló szavakat?

Igen, de azokat nem ő mondta. A sebész szerint jól sikerült a műtét, tavaly az egész nyarat Angliában töltöttem a rehabilitációval, majd októberben hat héten át edzettem, de mint kiderült, korai volt, a lábam gyenge volt még, nem bírta a terhelést.

Nehéz elhinni, hogy Angliában nem eléggé professzionális a rehabilitáció…

Pedig a játékosok zöme panaszkodik, hogy az orvosi háttér nem az igazi, és aki csak teheti, az Egyesült Államokba megy műtétre és rehabilitációra. A klubok sokat áldoznak erre a területre, ám valami mégis hiányzik, és nekem sem volt ezzel szerencsém.

Úgy érzi, a Wolverhampton cserbenhagyta?

Inkább úgy fogom fel, hogy a profi futballnak létezik rossz oldala is. A klub megadta azt, amire képes volt, de amikor a világ talán legjobb térdsebészéhez, a belga Marc Martens professzorhoz akartam elmenni, nem engedett el. Nem a pénz miatt, hiszen mindössze százötven euró volt a vizitdíj, érzésem szerint az állt a döntés hátterében, hogy felesleges voltam, foglaltam a helyet a keretben. A saját szakállamra el is mentem Belgiumba, mert azt diktálta az érdekem, és nem érdekelt, mit gondolnak az angolok.

Ez vezetett a szerződésbontáshoz?

Muszáj volt kockáztatnom. A bizonytalanságot, a munkanélküliséget választottam a gyógyulásom érdekében. Hazajöttem, majd megnézettem a térdemet Laurens Ebbennel, ő azt mondta, van út vissza a pályára, és én hittem neki. Ha Wolverhamptonban maradok, kapnám a fizetésemet, élnék a kényelmes angol körülmények között, és nem épülnék fel talán soha.

Miből él azóta?

A tartalékaimból. Nem nagy öröm ez, hiszen Laurens Ebben sem a két szép szememért foglalkozik velem, de úgy fogom fel, hogy befektetek saját magamba, ráadásul a lelkiismeretem is így tiszta.

Hol, melyik csapatban szeretne visszatérni?

Itthonról is többen jelezték, szívesen szerződtetnének, de a menedzseremmel, Filipovics Vladannal abban maradtunk, ha egy mód van rá, külföldön próbálkoznék meg a visszatéréssel. Ez így logikus, hiszen az igazi munkát ott kezdeném el, ahova amúgy is szeretnék visszakerülni. Az itthon töltött hónapok időveszteséget jelentenének. Az a szomorú igazság, hogy Angliában a másodosztályú csapatok tartalékmeccsei is erősebbek, mint a hazai élvonal, ezért az érdekeimet még az is jobban szolgálná, ha egyelőre csak ott kapnék helyet. Az elsődleges célom tehát Anglia, mert ott műtöttek, ott játszottam, és nem mellékes, hogy ott ismernek is.

Meddig vár a döntéssel?

Nincs miért kapkodnom, de nem szeretem a bizonytalanságot, ezért nem akarom sokáig húzni a döntést. Ha pedig maradok itthon, akkor januárban el kell kezdenem a felkészülést, és nem szeretnék sehova sem az utolsó pillanatban betoppanni. Mi álmai netovábbja, ha a futballról gondolkodik?

Eszébe jut például a válogatottság?

Az nagyon messze van még. Az én álmaim ma addig terjednek, hogy játszhassak, egészséges legyek, és megússzam sérülés nélkül pályafutásom hátralévő részét.