Ahol első a becsület

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.12.03. 09:50
Címkék

A néma csendben egy percre le hajtották a fejüket, és azokra a legendákra emlékeztek, akik már nem ünnepelhettek velük. Noha az étteremben asztalsorok, az életben pedig évtizedek választották el például Mészöly Kálmánt, Esterházy Mártont, Garaba Imrét, Koritár Lajost vagy éppen Rákosi Gyulát a díszvacsorán szintén helyet foglaló III. Kerületi TUE fiatal felnőtt-, illetve korosztályos csapatainak játékosaitól, a jubileumi eseményen megjelentek mindegyike tisztában volt a múlttal. A múlttal, amely immár 120 évre tekint vissza. A III. Kerületi TVE az Újpest mögött Magyarország második legrégebben megalakult egyesülete – amelynél sportolók százai, ezrei nevelkedtek és értek el kimagasló eredményeket – szombaton ünnepelte százhuszadik születésnapját. Baráti ölelések, tiszteletteljes köszöntő szavak, fenséges menü, jókedvű koccintások és családias hangulat – amely mindig is jellemezte az egyesületet. És persze a „Hajrá, Kerület, első a becsület!" jelmondat, amely a hosszú évek során végigkísérte az óbudai klubot, hívhatták bár TVE-nek, TTVEnek, vagy működhet a nevelő feladatot jelképező TUE néven. Ezekkel a szavakkal kezdte beszédét Koch Henrik és Vígh Péter korábbi elnök is, s ugyancsak ebben a szellemben szólalt fel Potyi Péter Miklós ügyvezető és Bognár György klubigazgató. Az ötvenszeres válogatott labdarúgó büszkén újságolta, hogy háromszáz fiúnak és komplett lánycsapatnak nyújt sportolási lehetőséget a kék-fehér egylet, amely elsősorban az utánpótlásnevelésre törekszik, de boldogan folytatná a korábbi évek hagyományait, s adná tovább a tehetségeket a nagyobb egyesületeknek. Ahogyan annak idején például Hidegkuti Nándort, Müller Sándort vagy éppen Mészöly Kálmánt.

„Kevesen tudják, hogy én a bátyám, András jóvoltából kerültem a III. Kerülethez, és lett belőlem futballista – mondta Mészöly Kálmán. – Ő hatalmas tehetség volt, igazi góllövő csatár, míg nekem nem jósoltak nagy jövőt. Ám András csak úgy fogadta el az óbudaiak ajánlatát, hogy ha a klub engem is szerződtet. Sajnos testvérem pályafutását kettétörte egy sérülés, én azonban csodás karriert futhattam be, amely talán sosem lett volna olyan sikeres, ha ezerkilencszázötvenkettőtől ötvennyolcig nem a III. Kerületben futballozom.”

1887 óta rengeteg sportolónak adott lehetőséget a III. Kerület, amely, noha százhúsz éves, a TUE csapatait elnézve még mindig fiatal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik