A szurkolókra is számítanak

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.12.03. 23:36
Címkék

Miután az Európai Labdarúgó szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsági ülését követően hivatalossá vált, hogy Magyarország rendezheti a 2009-es futsal Eb-t, a magyar pályázat vezetői és az MLSZ illetékesei beszámoltak a két év múlva esedékes torna részleteiről. Noha a szervezőbizottságra jelentős feladatok várnak a jövőben, az elhangzottak alapján rögzíthetjük: nincs ok az aggodalomra.

Némiképp riasztó ugyanakkor, hogy a nemrégiben Magyarországon vendégeskedő brazil válogatott budapesti gálaszereplésére mindössze kilencszáz néző volt kíváncsi. Tehát elsősorban a kispályás labdarúgás népszerűsítése lesz a feladata a szervezőknek, mivel az infrastrukturális háttér s az anyagiak terén nincs mitől tartani.

„Az UEFA szakemberei elégedettek voltak a látottakkal, és ez tükröződött a végrehajtó bizottság értékelésében is – mondta

Ragadics Ferenc, az UEFA futsalbizottságának tagja, a magyar pályázat egyik felelőse. – Meggyőző fölénnyel nyertük el a rendezés jogát Törökország, Belgium és Bosznia előtt. Az is közrejátszott a döntésben, hogy immár tizenhét nemzetközi futsaleseményt rendeztünk meg kifogástalanul. Az UEFA egymilliárd forintot ad a szervezésre, mi pedig kemény munkával és remélhetőleg minél több emberrel segítjük a sikeres lebonyolítást.”

Az UEFA-nál csak azt kifogásolták, hogy amikor az illetékesek Magyarországra érkeztek, még nem láthatták a pályázatban megjelölt – készülőben lévő – debreceni luxushotelt, illetve a két helyszín – a budapesti Papp László-aréna és a debreceni Főnix Csarnok – közötti kétszázhúsz kilométeres távolság megtételét tartották kissé kényelmetlennek.

„Az UEFA immár a profi szekciójába sorolja a futsalt, s legalább olyan fontosnak tartja a nemzetközi eseményeket, mint a nagypályás labdarúgás tornáit – mondta Horváth Cs. Attila, az MLSZ elnökségének futsalért felelős tagja. – A szövetség kiemelt szponzorokkal köt szeződést, és például, ahogy a nagypályán, úgy a teremfutballban is új labdát készíttet az Adidasszal. És még egy adat: a közvetítésért felelős Eurosport jóvoltából a portugáliai Eb eseményeit százharmincmillióan látták.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik