Kulcsár Tamás varázsolt

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.12.02. 23:09
Címkék
A Ligakupa tavaszi kiírásának decemberi első fordulójában a héten két és fél meccset játszó MTK idegenben verte meg az új szabályt kihasználó, Moldovan Tibort kipróbáló Újpestet.

Alighogy véget ért az ősz, máris elkezdődött a tavasz – még decemberben… Az idén indított Ligakupa-kiírás második körének első fordulóját már az eredeti szabályokhoz képest kicsit módosított változatban várták a csapatok: immár két olyan labdarúgó is szerepelhet a meccseken, akik próbajátékon vesznek részt. Noha a gondolat jó, hiszen a szakvezetők éles helyzetben is kipróbálhatják a bizonyítani akaró játékost, a sorozat – eddig is véleményes – rangja tovább csökkent. Roszszabb megítélés ide, érdektelenség oda, Urbányi István kapott a lehetőségen, és az MTK ellen a kezdőbe jelölte a Nyíregyházáról érkező, tesztelésen lévő Moldovan Tibort.

A vendégeknél azonban, úgy tűnik, semmiféle változás nem várható a télen: ismerve a kékfehérek üzletpolitikáját nem meglepő, hogy inkább saját nevelésű fiatalokkal töltik fel a keretet, mintsem pénzt áldozzanak új futballistákra. Valljuk be, ezúttal rá is fért a frissítés a Soproni Liga őszi idényét az élen záró gárdára. Kétségtelen, hogy a Ligakupa miatt nagyobb az igénybevétel, az eddigi szezononkénti szánalmasan alacsony meccsszám jelentősen megnőtt, s az MTK e heti „teljesítménye” még a nemzetközi kupákban érdekelt kluboknak is megártott volna. A fővárosiak hétfőn és csütörtökön is Sopronban vendégszerepeltek, és a kirándulás nemcsak az egyesület kasszáját, de a labdarúgókat is nagyon megviselte. Nem csoda, hogy Garami József több alapemberét is nélkülözte az Újpest elleni találkozón, s lehetőséget adott a mindössze 17 éves Molnár Marcellnek.

Bár a liláknál is majdnem annyian jelentkeznek naponta a különféle orvosi vizsgálatokra, mint amennyien edzésre járnak, a nyolc hiányzó ellenére az összeállításokat tekintve a hazaiak voltak a csoporttalálkozó esélyesei. Ám hiába a nagyobb nevek és a lelátóról a – Ligakupa-mérkőzésről lévén szó, dicséretes – majd ezer szurkoló buzdítása, az Újpest képtelen volt felülkerekedni ellenfelén. Noha az ideiglenes játékengedélynek köszönhetően szerepelhetett a lila-fehéreknél, gólja ellenére aligha fér be Urbányi István csapatának csatársorába Moldovan Tibor. Kritika illeti Nagy Olivért, akinek, bár minden mozdulatán látni, óriási tehetség, a hozzáállásán lenne mit javítani...

Ugyan az első vendéggólhoz Dombai András kapus, a másodikhoz Kiss Zoltán, a harmadikhoz pedig Vermes Krisztián közreműködésére is szükségük volt a kék-fehéreknek, az MTK megérdemelten – főleg a szünetben pályára lépő Kulcsár Tamás gólerős játékának köszönhetően –, mondhatni simán győzött a Megyeri úton, s bizonyította: vannak tartalékai a fiatal csapatnak, és egy hét leforgása alatt két és fél meccset is képes megnyerni (a hétfői, soproni összecsapás 1–0-s kékfehér vezetésnél szakadt félbe). Az Újpestnek pedig marad az elmúlt hetekben megszokott bosszankodás: a hazaiak egy gólt és egy tizenegyest kérnek számon Sápi Csaba játékvezetőn…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik