Bajban a sógorok!

GYÖNGYÖSI BALÁZSGYÖNGYÖSI BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.12.02. 23:09
Címkék
A nyári Európa-bajnokságra társrendezőként készülő osztrákok nagy slamasztikában vannak. Bár az első kalapból várják a vasárnapi csoportbeosztást, a felkészülési találkozók eredménytelensége és kiábrándító játéka nem sok jót ígér számukra. Svájc, a másik házigazda közben csendben bizakodik.

Ha már kijutni nem tudnak – rendeznek.

Ismerős történet...

Amit a magyarokkal nem sikerült megvalósítaniuk négy évvel korábban, összejött a svájciakkal: 2008-ban Ausztria Európabajnokságot rendezhet. Ráadásul az UEFA szabályrendszerének hála az osztrákok vasárnap Luzernben az első kalapból várhatják a csoportellenfeleket. Ez nyilvánvalóan nem helyes gyakorlat, aligha meglepő, hogy Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke már most jelezte: a 2012-es Európa-bajnokságon másképp lesz. Javaslata szerint a házigazda Lengyelország és Ukrajna csak akkor kerülhet az első kalapba, ha arra a pályán elért eredményeivel rászolgál, házigazdaként automatikusan nem jár a kiemelés.

A tényleges erőviszonyokat inkább a 2010-es világbajnokság selejtezőjének sorsolására elkészített sorrend tükrözte, a svájciak a harmadik, az osztrákok pedig az ötödik kalapban kaptak helyet. Keseregnek is a sógorok eleget, hogy a vb-ezüstérmes franciákon kívül megkapták a románokat és a szerbeket is.

Egy hét alatt nagyot fordult a világ, mert egyik vasárnapról a másikra a futottak még kategóriából papíron a közvetlen elithez – a címvédő görögökhöz vagy éppen a hollandokhoz – csatlakozik Ausztria és Svájc.

Más kérdés, hogy első kalap ide vagy oda, a világranglista 91. helyén szerénykedő osztrákoknak nagy szükségük lesz Fortuna segítségére, hogy hazai pályán túlélhessék a csoportküzdelmeket, mert az erőviszonyok bizony azt vetítik előre, hogy korai búcsú vár rájuk. A számukra legkedvezőbb sorsolás esetén a svédekkel, a románokkal és a lengyelekkel találkoznának, ha viszont elpártol tőlük a szerencse, megkaphatják az olasz, német, francia triót is.

Amíg az utóbbi csapatok ádáz küzdelmet vívtak a részvételért, a svájciak több, az osztrákok kevesebb sikerrel barátságos mérkőzésekkel kezdték meg a felkészülést az Európa-bajnokságra.

Az osztrákok az idén messze elmaradtak a várakozástól, tizenkét találkozójukból csupán egyet nyertek meg (a meglehetősen tartalékos Elefántcsontpart ellen), hat döntetlen mellett ötször kikaptak.

A csapnivaló teljesítményt a felbőszült drukkerek sem hagyták szó nélkül, szeptemberben „Euro 2008, Ausztria nélk ü l ! ” néven kampányt indítottak: előbb aláírásokat gyűjtöttek, majd levelet írtak az osztrák szövetségnek, hogy léptesse vissza a válogatottat a tornától. Azóta a demonstráció ugyan elcsendesedett, de a nemzeti csapat vergődését látva az ország továbbra is megosztott az Eb-esélyeket illetően.

A sorozatos kudarcok ellenére a szövetségi kapitány derűlátó.

„A 2010-es világbajnokságra nehezebb lesz kiharcolni a részvételt, mint a hazai rendezésű Európa-bajnokságon bejutni a negyeddöntőbe. Ne feledjük, a csoportküzdelmek során ránk három hazai, riválisainkra pedig tulajdonképpen három idegenbeli mérkőzés vár. Bárki is az ellenfél, mi mind a háromszor ötvenezer osztrák szurkoló buzdítása mellett lépünk pályára Bécsben, ami óriási előny” – mondta kincstári optimizmussal Josef Hickersberger. Pedig az idei 25 százalékos eredményességi mutató kiábrándító.

Összehasonlításképpen: a magyar válogatott a 2007-es naptári évben 46.2 százalékot teljesített.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik