„Mit tettél, Bohóc?”

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.11.30. 10:13
Címkék

Magyar rangadót nyert meg idegenben a West Bromwich Albion az angol másodosztály hétközi, 18. fordulójának szerdai összecsapásán. A birminghami gárda a Plymouth Argyle otthonában győzött 2–1-re, és fellépett a tabella második helyére, két pontra megközelítve az éllovas Watfordot. A Plymouthban Halmosi Péter végigjátszotta a mérkőzést, a vendégeknél Gera Zoltán is a lefújásig élvezte a bizalmat. A magyar válogatott csapatkapitánya gólpasszt adott, és a szurkolók internetes szavazása alapján a mezőny második legjobbja volt a kétgólos cseh válogatott Roman Bednar mögött az október huszadika óta veretlen WBA-ban.

„A meccs elején kifordult a bokám, percekig ápoltak, de szerencsére folytatni tudtam a játékot – mondta lapunknak Gera Zoltán. – Azt hiszem, egy vagy két edzést ki kell majd hagynom, mert nagyon bedagadt a lábam. Ami a meccset illeti, egyértelműen jobbak voltunk, több góllal nyerhettünk volna, ha értékesítjük a helyzeteinket. Nekem is volt lehetőségem, de pechemre éppen Halmosi Péter mentett a gólvonalon.”

A WBA középpályása azt is elmondta, hogy a birminghami játékosok a tabella hetedik helyére visszacsúszó Plymouth mérkőzésre kiadott magazinját lapozgatták a találkozó előtt az öltözőben, mert abban – Tímár Krisztián kapcsán, aki ezúttal nem került be az Argyle keretébe – a Ferencvárost mutatták be számos képpel illusztrálva. S mert Gera Zoltán is onnan érkezett, a játékos büszkén mutogatta jelenlegi csapattársainak a zöld-fehér klubról készült fotókat.

Halmosi Péter a vereség ellenére sem volt elkeseredve.

„Nincs mit szépíteni a történteken, jobbak voltak nálunk, megérdemelten nyertek – mondta a bal oldali középpályás. – Nem úgy játszottunk, ahogy korábban, szervezetlenek és pontatlanok voltunk. Amikor Gera Zoltán kapura fejelt, jó helyen álltam, és a gólvonalról kivágtam a labdát. Azonnal elkezdett magyarul kiabálni: »Mit tettél, bohóc!?« – így hívjuk egymást ugyanis. A meccs végén természetesen mezt cseréltünk, bár én szomorúbb voltam, mint Zoli, hiszen vesztesként voltam kénytelen az öltözőbe vonulni.”

Legfrissebb hírek

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
37 perce

Triatlon vk: remek eredményeket értek el a Kropkó testvérek Csengtuban

Egyéb egyéni
51 perce

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
58 perce

Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik

Labdarúgó NB I
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: fürdővilág és labdarúgás Végardón

Hátsófüves
2 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
2 órája

Jégkorong-vb: az Egyesült Államok ellen sem lesz egyszerű a mieink helyzete

Jégkorong
2 órája

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik