Temérdek munka vár a lányokra

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2007.11.26. 18:34
Címkék
A világbajnokságra készülő vb-bronzérmes magyar női válogatott pénteken és szombaton felkészülési mérkőzést játszott Montenegró legjobbjaival. Németh András csapata mind a két találkozón győzött (Dabason 37–26-ra, Kiskunfélegyházán 32–28-ra), ám ez nem jelenti azt, hogy a jövő szombati elutazásig már nem lesz munkája a szövetségi kapitánynak és csapatának.

Aki látta a két felkészülési mérkőzést, pontosan tudja, jelentős játékerőt képvisel Montenegró. A vendégek dinamikus és technikás kézilabdát játszanak, s mivel szemlátomást komolyan vették a két összecsapást (elvégre Európa-bajnoki előselejtezőre készülnek), megbecsülendő Görbicz Anitáék két diadala, amely önbizalmat is adhat a vb rajtja előtt. Az eredménynek örült a szövetségi kapitány is, de nem Németh Andrásra vallana, ha a hét végén aratott győzelmek után tökéletesen elégedetten dőlne hátra. Nem is teszi. „Mivel én tartottam Tatán az edzéseket, pontosan tudom, mennyit dolgoztak a lányok – mondta a kapitány. – A kemény munka rányomhatta bélyegét a teljesítményre, de akadtak olyan hibák, amelyeket nem vagyok hajlandó elfogadni, márpedig a kiskunfélegyházi találkozón többet is láttam. Mindenesetre hasznos volt a két mérkőzés.” Válogatottunk pénteken Dabason látványos lerohanásokkal, remek teljesítményt nyújtva győzött, másnap Kiskunfélegyházán viszont akadozott a támadásszövése, bár győzelme így sem forgott veszélyben. „Összegezve a két nap tanulságait, a franciaországi világbajnokságon pontosabb és eredményesebb játékot várok szélsőinktől, Görbicz Anitától meg azt, hogy még bátrabban kézilabdázzon, többet vállalkozzon. Ugyanez érvényes Tóth Tímeára. Kiemelném viszont Szucsánszki Zitát, az ő játéka nagyon tetszett” – magyarázta Németh András, aki arra a kérdésre, hogy az elutazásig milyen feladatok várnak válogatottjára, tömören, de határozottan csak ennyit mondott: „Munka, munka és munka.”

Legfrissebb hírek

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
5 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
35 perce

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
39 perce

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
53 perce

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Olaszország vár a víz alatti hokiválogatottra a negyeddöntőbe jutásért

Egyéb csapat
1 órája

NS-képeslap: Székesfehérvár – a fehérvári és a magyar hoki új fellegvára

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik