Él az angol kapcsolat

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.11.26. 23:58
Címkék

Noha a Kincstári Vagyoni Igaz gatóság (KVI) által negyedszerre kiírt pályázat is eredménytelennek bizonyult az Üllői úti hat plusz kéthektáros területre, a Ferenváros vezetősége továbbra is optimista, s rendületlenül bízik abban, hogy lesz gazdája az ingatlannak, továbbá a labdarúgócsapatot működtető zrt.-nek. Híreink szerint a brit Scarborough Ltd. indul az ötödszörre kiírt tenderen, s december 17-ig ismét benyújtja pályázatát.

Kevin McCabe, az angol Sheffield Unitedet működtető cég első embere az új pályázatról valamint a további terveiről tájékoztatta hétfő délután a Ferencváros elnökségét, valamint Csank János vezetőedzőt és Lipcsei Péter csapatkapitányt. Bár több mint két órán át tartott a zárt körű megbeszélés, a kiszivárgott hírek szerint Kevin McCabe „szép jövőt” ígért beszélgetőpartnereinek. Az angol üzletember elmondta a területtel és a labdarúgócsapattal kapcsolatos terveit is, beszélt a korábbi sikertelen pályázatról, s arról, mely pontjain változtatnak, hogy sikeres legyen.

Ismert, a KVI legutóbb azért nem hirdetett eredményt, mert a pályázók (a Scarboroughon kívül egy belga cég is jelentkezett) elmulasztották átutalni a négyszázmillió forintnyi ajánlati biztosítékot. Úgy tűnik, az angolok ma már e tekintetben is készségesek, s nemcsak a pályázaton módosítanak, de a pénzt is utalják.

Kevin McCabe jelezte, sikeres pályázat esetén nem tartja szükségesnek angol menedzsment kinevezését, ám, hogy minden rendben menjen a Ferencvárosnál, azért az angol másodosztályban szereplő Sheffield United elnöke, Terry Robinson felelne. A szakember egyébiránt egy hónapja már vizitált az Üllői úton. Kevin McCabe megerősítette: Paul Shaw-t további játékosok követhetik a Fradiba, köztük egy jamaicai válogatott kapus, valamint egy trinidadi és tobagói illetőségű védő.

Megkerestük Rieb Györgyöt, a Ferencváros elnökét, aki szűkszavúan annyit mondott: a klub számára pozitívan alakulnak a dolgok. A részletekről a klub kedden tájékoztatja a közvéleményt.

Legfrissebb hírek

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
17 perce

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
36 perce

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
7 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
7 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
7 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik