Bajnokcsapat – vezetőedző nélkül

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2007.11.25. 00:56
Címkék
Miroslav Beránek nem hosszabbítja meg december 31-én lejáró szerződését a bajnoki címvédő DVSC-TEVA-val: a cseh szakvezető az Újpest elleni bajnokit követően elköszönt a játékosoktól – akik számára az még nem világos, elbúcsúzott-e a szakvezető, vagy egyszerűen köszönetet mondott az őszi közös munkáért.

Tavaly augusztusi debreceni feltűnése meglepetést keltett, péntek esti és szombat délelőtti bejelentése ellenben várható volt, csak nem most és nem ebben a formában: Miroslav Beránek az Újpest elleni 1–1 után elköszönt a DVSC-TEVA labdarúgóitól – nem kis felfordulást okozva ezzel az öltözőben.

„Azért sem sokkolt Miroslav Beránek mondandója, mert nem értettem, habár fordították a szavait – beszélt a bejelentés

utóhatásáról Dombi Tibor, a Loki középpályása. – Két hétig

még edzünk, három Ligakupamérkőzést is lejátszunk az idén, nem mellesleg Miroslav Beránek szerződése december utolsó napjáig szól. Szóval nem tudjuk hová tenni az elhangzottakat. Saját értelmezésem szerint nem elköszönt, csak megköszönte az őszi munkát, mintegy lezárva a bajnoki szezont, mert az pénteken valóban véget ért. Hogy profitáltunk-e abból, hogy külföldi edző keze alatt dolgozhattunk itthon? Nem egy olyan észrevétele, meglátása akadt, amilyet korábbi edzőim egyikétől sem hallottam. Nem kell nagy dolgokra gondolni, ezért nem támasztom alá konkrét példával, mert önmagában banálisan hangzana.”

A klub hivatalos honlapján olvasható közleményben a cseh szakember a következőképp indokolta döntését: „Nem folytatom a munkát Debrecenben, szeretném máshol megpróbálni, és az Újpest elleni mérkőzés után ezt a játékosokkal is közöltem. Leginkább az bánt, hogy az utolsó meccsen nem tudtunk győzni. (...) Köszönöm az egész csapatnak a közös munkát! Sok sikert kívánok a DVSC-nek, remélem, sikerül megvédenie a bajnoki címet.”

A nemzetközi porondon kellene előrébb lépni

A 2006 nyarán Supka Attilát váltó tréner tavaly júliusig a cseh szövetség alkalmazásában állt, Karel Brückner mellett a cseh válogatott másodedzői pozícióját töltötte be. A szűkszavú, kezdetben folyamatosan mosolygó szakvezetőnek – minimumként

– az előző két évben Debrecenben kötelezővé vált penzumot kellett teljesítenie, azaz bajnoki címet kellett nyernie a csapattal, s a Magyar Kupa-elsőségért sem vették volna a fejét – ahogy a két cím egyesítéséből születő Szuperkupa elhódításáért sem. Az akkor még Borsodi Liga néven futó bajnokságban nem akadt jobb a Lokinál, a Honvéddal (élén az exdebreceni Supka Attilával) vívott MK-finálét viszont elbukták a piros-fehérek, akik a Szuperkupában visszavágtak a fővárosiaknak. A magyarországi eredményeket az európai színpadon részben sem sikerült megismételnie az együttesnek, amely – akárcsak egy évvel korábban – a BL-selejtező második körében nemcsak a sorozattól búcsúzott, hanem a


folytatás...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik