Nagy veszekedés az FC Liverpoolnál

GYÖNGYÖSI BALÁZSGYÖNGYÖSI BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.11.23. 23:30
Címkék

„Ha kicsit csiszolom még az angolnyelv-tudásomat, talán én lehetek Steve McClaren utódja a válogatott kispadján” – fogalmazott sejtelmesen Rafa Benítez, az FC Liverpool spanyol menedzsere a klub csütörtök esti sajtótájékoztatóján.

A 47 éves szakember hiúságát biztosan legyezné, ha őt kérnék fel a jövő nyári kontinenstornáról lemaradó angol nemzeti csapat szövetségi kapitányának, ám egyelőre továbbra is a Liverpool együttesét irányítja.

Az amerikai tulajdonosok – Tom Hicks és George Gillett – viszont nem túlzottan elégedettek az eredményekkel, a Premier Leagueben és a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítménnyel kapcsolatban is van hiányérzetük. A BL-ben ugyan még van esély a továbbjutásra, de a nyolcaddöntős szereplés igencsak kérdéses, a bajnokságban pedig ugyan veretlen, mégis csupán az ötödik helyen áll az évadnak vérmes reményekkel nekivágó Liverpool.

Rafa Benítez már most jelezte, a sikeresebb szereplés érdekében a januári átigazolási időszakban meg kell erősíteni a játékoskeretet. A tulajdonosok erről hallani sem akarnak, a tréner kapitányi ambíciói miatt pedig kezd betelni a pohár.

„Az athéni BL-döntő után egyeztettünk az edzővel, akkor elmondta az igényeit. Ezután több klasszist hoztunk, többet költöttünk, mint ennél az egyesületnél korábban bármikor. Ahelyett, hogy újabb erősítéseken törné a fejét, inkább a soron következő mérkőzésekre kellene koncentrálnia” – mondta ellentmondást nem tűrően Tom Hicks.

ió euróért (9.3 milliárd forintért) szerződtetett Fernando Torres és társai az Anfield Roadtól távol csupán hét gólt szereztek, de két döntetlen mellett négyszer így is győztesen hagyták el a pályát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik