Nagyon fontos emberek

Ha minden igaz, most mi is fontos emberek vagyunk.

Maga az elnevezés is ezt sejteti, elvégre a VIP a nagyon fontos emberek angol megfelelőjének a rövidítése, azaz nem is csak fontos, egyenesen nagyon fontosak vagyunk. A jegy felmutatásakor ezt igazolandó kapunk is egy zöld karszalagot, ezzel a nagyterasz fölötti területre léphetünk be, akinek feketét csatolnak a csuklójára, az egy emelettel feljebbről nézheti a meccset.

Persze a nagyon fontos emberek között is akadnak különbségek. Egyeseknek az a cím dukál, mások pedig egyszerűen megveszik. Utóbbiak kereken húszezer forintot szurkoltak le, ennek fejében a fekete karszalaggal felsétálhattak az egyik emeleti helyiségbe, és míg harminckétezren kint vacognak a lelátókon, ők egy szál zakóban, kényelmesen falatozva nézegethettek ki az üvegablakon. Átellenben ugyanez történik, de ott az MLSZ szponzorai és az ő vendégeik élvezik a meleget, a kitűnő ételeket és jobbnál jobb italokat. Ide csak bekukkanthatunk, a rendezők kérik, ne is fényképezzünk, ne zavarjuk ezzel sem az üzletemberek komfortérzését, ezért aztán lemegyünk egy emelettel lejjebb, a – nevezzük így – átlagos VIP-terembe.

Itt azért már valamivel sanyarúbb a bebocsátást nyerők élete. Választaniuk kell: vagy szurkolnak, vagy esznek, a kettő együtt nemigen megy. A folyosóról nyíló nagy teremben terítettek meg a rendezvényszervezők, az asztalok szinte roskadoznak a pompás hidegtálaktól. Van itt minden, mi szem szájnak ingere: aszalt szilvával töltött pulykatekercs, füstölt marhanyelv, kecskesajtos batyu, felvágottak és saláták garmadája, a golyó alakúra gyúrt sajt- és húsgombócokból dárdaként meredeznek ki a fogpiszkálók. Tényleg lenyűgöző a látvány és a választék, mégsem tetszik ellenszenvesen fényűzőnek. Aki kívánja vagy teheti, kaphat egy pohár sört vagy bort, de sokan jöhettek autóval, mert a legkelendőbb ital a gyümölcslé és az ásványvíz. Ugyanakkor a többség alighanem vacsorázott, mielőtt elindult a stadionba, mert senki sem esik neki az ételnek; aki tányért ragad, inkább, csak kóstolgat, szemlátomást sokkal fontosabb számukra, hogy kettes-hármas csoportokban beszélgethetnek esetleg régen nem látott ismerősökkel.

Bálint László felbukkanására például sokan felkapják a fejüket: a Ferencváros egykori játékosának, a korábbi 76-szoros válogatott védőnek, a volt szövetségi kapitánynak tizennégy éve semmi köze a futballhoz, üzletemberként keresi a kenyerét, hosszú idő óta az olaszok elleni meccsen jelent meg először, és most újra kért jegyet. Sokan igyekeznek megrázni Fazekas László kezét is. Ő Belgiumban él, így vele tényleg csak ritkán lehet összeakadni, ráadásul a parolára jó ok az is, hogy a kilencvenkétszeres válogatott exújpesti csatár a közelmúltban ünnepelte hatvanadik születésnapját. Illés Béla tavaly vonult vissza, ránézésre azonnal pályára léphetne, egyetlen kilót sem szedett fel magára, manapság többek között Szombathelyen a Haladás társtulajdonosként fáradozik a csapat feljutásáért. Az egyik klubelnök – kérte, tekintsünk el a nevektől – remek történetet mesél: megkereste az egyik edző, és azt mondta, tehetős szponzort hoz a klubhoz, amely sok milliót tenne be a kasszába, de azt kéri, ő ülhessen a kispadon. Emberünk nem túl elismert a szakmában, és amikor kibökte, mennyi fizetést kér egy évre, az elnök, akinek enyhén szólva is kételyei voltak a lehetőség komolyságát illetően, azt felelte, jutalékként a dupláját adja, csak ne kelljen őt szerződtetni, viszont minden meccsen mellette ülhet a lelátón. Talán mondani sem kell: az üzletből nem lett semmi.

Persze ha most mindenkit felsorolnánk, aki VIP-jegyet kapott a görögök elleni meccsre, szét is feszítenénk ennek az írásnak a kereteit. Elmélyülten beszélget itt politikus, klubvezető, korábbi válogatott, szövetségi vezető, edző és még ki tudja, kicsoda. A meccs kezdetére meg is telik a folyosó, a többség kivár az utolsó pillanatig: itt bent mégiscsak meleg van.

Ha valaki azt hiszi, a VIP etikettje nem engedi az indulatokat, az téved. Na jó, itt persze senki sem üvölt eltorzult arccal, nem biztatja a csapatot kórusban kiabálva, nem hangzik el még hébe-hóba sem anyázás, de nem is fapofák ülnek a kényelmes székeken. Amikor például Buzsáky Ákos a hetedik percben a görög kapuba talál, szinte mindenki felugrik, öklével a levegőbe csap, majd negyed óra múltán tehetetlenül dühöng, amikor a magyar védelem összehozza az egyenlítést az ellenfélnek.

A végén pedig bosszús arccal mennek vissza a melegbe, de a társaság java része már nem marad: a vereség lelombozó, meg aztán amúgy is késő este van. Húsz perccel a lefújás után szinte üres a folyosó: a nagyon fontos emberek már el is mentek haza.