Gummersbachi gesztenye

HEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEFHEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2007.11.19. 23:20
Címkék
A szlovén Celje otthonában elszenvedett veresége (28–23) után az MKB Veszprém sorsa már nemcsak a saját, hanem a Gummersbach kezében is van.

Életre-halálra ment a csata a férfi BL F-csoportjának celjei összecsapásán, amelyen a megfiatalított és emiatt rutintalannak nevezhető MKB Veszprém kikapott. Mocsai Lajos mester igyekezett taktikailag tökéletesen felkészíteni játékosait a sorsdöntő mérkőzésre, s azon volt, hogy mentálisan is erősen lépjenek pályára a fiúk.

Nem is a hittel, az önbizalommal volt gond a veszprémieknél, hanem olykor a túlzott akarás okozta hibákkal. Továbbra sem láttunk az együttesben vérbeli vezéregyéniséget, aki összefogta, irányította volna társait. A rutinosabbak között sem akadt senki, aki nyugalomra, higgadtabb támadásszövésre, hoszszabb lefolyású játékra ösztönözte volna a fiatal Marko Vujint, Zsarko Sesumot vagy Zsarko Markovicsot.

A Celje a tőle megszokott nyitott védekezéssel igyekezett megállítani a veszpémieket, akik viszont hatos védőfalat húztak kapujuk elé. Amikor ez nem bizonyult kellően hatékonynak, megnyitotta a falat az MKB, ám labdaszerzési kísérletei ritkán jártak sikerrel. Renato Sulic és Miladin Kozlina semlegesítése túl nagy feladatot jelentett az MKB-védelemnek, amelynek oszlopa ismét Jevgenyij Lusnyikov volt. A combját fájlaló Pérez Carlos sem tudott annyit hozzátenni a játékához, amenynyit szeretett volna.

Emberelőnyben sem tudott gólokat lőni a magyar bajnoki ezüstérmes, de felkészültségét és akarását bizonyította, hogy 14–15-ről 20–18-ra fordított, ám ezután újra türelmetlenül, sok technikai hibával játszott, s ezzel felhozta a rutinosabb Celjét. Mocsai Lajos arra a kérdésre, miként kaphatott ekkor hat gólt sorozatban együttese, azt válaszolta, hogy az MKB csaknem 50 percig uralta a játékot, és csak akkor került nagy hátrányba, amikor rutintalan játékosai elfeledkeztek a taktikai fegyelemről, nem bírták idegekkel a fanatikus közönség nyomását, valamint hibáikkal segítették a Celjét.

A végjátékban már nem hoztak eredményt a taktikai változtatások sem (a megnyíló veszprémi védelem sebezhető maradt a szélekről, valamint a szlovén lerohanások is sikeresek voltak). A magyar csapatnak a Gummersbach kaparhatja ki a gesztenyét, hiszen ha Fazekas Nándor kapus gárdája szombaton nyer Celjében, magával viszi a középdöntőbe a Reykjavíkban csütörtökön várhatóan nyerő MKB-t.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
6 perce

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
16 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
25 perce

BL: a Kajrat pazar első félidővel jutott túl a Kuopión, simán továbbment a Dinamo Kijev és a Köbenhavn is

Bajnokok Ligája
49 perce

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
1 órája

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik