A „halott” csapat meccse

Benke ZoltánBenke Zoltán
Vágólapra másolva!
2007.11.18. 13:58
Címkék
Könnyen lehet, hogy utolsó bajnoki mérkőzését játszotta a Dunaújváros FC. A Haladás elleni találkozót már temetői hangulatban, gyászszertartással kezdték, jelezve, végveszélybe került a futball a városban. Bár becsülettel küzdöttek Szepessy László labdarúgói, mégis vereséggel zárták az őszi szezont, s lehet, hogy ez a kudarc az utolsó szög a csapat koporsójában.

Az ötvenöt esztendős dunaúj városi labdarúgás legszomorúbb napja volt a szombati.

A súlyos pénzhiány miatt a bizonytalanság immár kétségbeesésbe csapott át: a helyi stadionban jelképes temetést tartottak a találkozó előtt. A koporsón a felirat: Dunaújváros, labdarúgás, élt 55 évet (1952–2007). A figyelemfelhívó esemény előtt sajtótájékoztatót tartott Héger János tulajdonos és régi társa, Andics József. Ezen elhangzott, hogy amikor átvették a dunaújvárosi labdarúgás irányítását, a kezdetekkor még volt segítség, ám a támogatások mára elmaradtak. A településnek ezek szerint nem kell a foci, nem kell az új stadion. A tulajdonos elmondása szerint az utolsó csepp az volt, amikor a Dunaújvárosban működő nagy cégek válaszra sem méltatták őket, pedig mindössze harmincnégymillió forint az az összeg, amennyiért eladó a csapat.

A gyászszertartáson az utánpótlásgárdák tagjai között vitték a koporsót a pálya közepére, míg a kezdőrúgást Bódis Gábor végezte el, aki évtizedekig a futballisták mellett dolgozott. A hazai együttes gyászszalagot viselt, ám a vendégek nem tanúsítottak nagy részvétet, mert szinte a rajt után Andorka Péter kemény lövését kellett Szentpéteri Viktornak hárítania. Nagyon jó iramot diktáltak a felek, az első húsz percben a Haladás volt veszélyesebb. Drozdik Dávid igyekezett tizenegyest kiharcolni, ám az esése túlságosan látványosra sikerült, Iványi Zoltán játékvezető ezért a büntető helyett sárga lapot adott az újvárosi csatárnak; az ellentámadásból pedig Andorka megszerezte a vezetést, Schimmer Szabolcs beadását csúsztatta a bal alsó sarokba. Öt perc múlva Andorka Péter aztán tovább növelte az előnyt.

A szünet után jóval aktívabb volt a Dunaújváros támadójátéka, és nem is hiányzott sok a szépítéshez. A látogatók nem erőltették az újabb gólszerzést, inkább a saját térfelükre húzódtak vissza a biztos vezetés tudatában. Ugyan sorra rugdosta a szögleteket a Dunaújváros, de igazán csak Drozdik Dávid jelentett veszélyt a szombathelyiek kapujára. Sanyarú helyzete ellenére dicséretesen küzdött a Dunaújváros, de a nagyobb játékerőt képviselő Haladás három ponttal távozhatott.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
3 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
3 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik