Jók a légiós kapitányok

Arsene Wenger, az Arsenal francia menedzsere éppen a napokban jelentette ki: nem akar az angol válogatott szövetségi kapitánya lenni abban az esetben, ha Steve McClarent menesztik.

Meglepő módon a francia edző nem a munka jellege miatt volt elutasító, sokkal aggasztóbbnak vélte a nemzeti identitás kérdését: „És melyik himnuszt énekelném, ha mondjuk a francia válogatottal játszanánk?”

Nemes gondolatok, de úgy tűnik, csak az Arsenal menedzsere aggódik emiatt. Angliában sokan, többek között a korábbi legendás játékos, Sir Bobby Charlton szentül hiszi: külföldi trénerre van szükségük. De nemcsak a szigetországban, hanem egyre több szövetségben gondolják úgy, hogy „hazai pályán” nem találnak olyan edzőt, aki alkalmas lenne a kapitányi feladatok ellátására, és inkább külföldön keresgélnek.

Tagadhatatlan, a fejlődő országok futballjának hatalmas lökést adhat egy nevesebb külföldi tréner felbukkanása.

Ha megvizsgáljuk Európa ötvenhárom nemzeti válogatottját, láthatjuk, közülük tizennyolcat irányít külföldi szakember. És – egy-két kivételtől eltekintve – nem az igazi futballnemzetekről van szó, ami azt bizonyítja, hogy általában a kis országok várják a „légiós” szakvezetőtől a megváltást. A számok viszont azt mutatják, hogy a nagy áttörés, jelen esetben az Eb-kvalifikáció csak keveseknek sikerül(t).

Nem véletlen, hogy az olyan, hagyományaikra és történelmükre büszke „nagyágyúk”, mint az olaszok és a németek, nem bíznak a külföldi segítségben, egyik ország válogatottját sem irányította még soha „idegen” szakember.

Manapság már ugyanezt az elvet vallják a B-csoportban a továbbjutás kapujában toporgó skótok is, akik tanultak hibájukból, és összeteszik a két kezüket, hogy három esztendeje megváltak a német Berti Vogtstól. A „földi”, azaz Alex McLeish irányításával ugyanis kitűnően szerepel a szigetországi együttes, és neki nem kell olyan általánosnak mondható nehézségekkel megküzdenie, mint a beilleszkedés, illetve önmaga elfogadtatása. Hiszen globalizáció ide vagy oda, még mindig úgy tartják, hogy a messziről jött ember (bocsánat, edző) azt mond, amit akar…

Nézzük, hogy az előző Ebken, valamint a soron következő kontinensviadal selejtezőin mit értek el a légiós kapitányok:

Eb-2000 Belgium–Hollandia

Két külföldi tréner juttatta ki csapatát a kontinenstornára: a dán együttest a svéd Bo Johansson, míg Csehországot a szlovák származású (illetve 1960-ban Csehszlovákiában született) Jozef Chovanec.

Eb-2004 Portugália

Két külföldi edző vezette ki az együttesét: a későbbi Eb-győztes Görögországot a német Otto Rehhagel, Angliát pedig a svéd Sven-Göran Eriksson. Ha számításba vesszük, hogy a házigazda – így magát automatikusan kvalifikáló – portugál csapatot a brazil Luiz Felipe Scolari irányította, akkor a külhoni trénerek száma három.

Eb-2008 Ausztria–Svájc

A selejtezőkön részt vevő 50 válogatottból 18-at irányít külföldi szakember. Ami a már biztosan továbbjutókat illeti: a görög, német, cseh, román négyesből csak a címvédő Görögország alkalmaz külföldi trénert – továbbra is a német Otto Rehhagelt. Ha a továbbjutásra esélyes gárdák közül Portugália (Luiz Felipe Scolari, brazil), Oroszország (Guus Hiddink, holland) és Lengyelország (Leo Beenhakker, holland) is kvalifikálja magát a tornára, négy külhoni kapitány lesz, aki kivezette csapatát az Eb-re.