Bátorság nélkül nem megy

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2007.11.11. 23:03
Címkék
Szívósan küzdött a Viborg ellen, de esélye sem volt a győzelemre a Budapest Bank-Ferencvárosnak, amely idehaza újabb vereséget szenvedett. A Fradi három meccs után pont nélkül áll a csoport utolsó helyén.

Harminc dán szurkoló érkezett a Népligetbe, ahogy kell, felszerelkezve. Némelyikük dobot is hozott magával, és olyan félelmetes ritmusokat ütöttek, hogy az ember már-már azt hitte, itt valami óriási harc van kialakulóban. Utólag aztán kiderült, ilyesmiről szó sem lehetett.

Bojana Popovics-Petrovics, a Viborg legnagyobb ásza onnan és úgy dobott gólt, ahonnan és ahogy csak akart (az első kilenc dán találatból hat az ő nevéhez fűződött), igaz, ekkor még volt „társa” a túloldalon, hiszen Lucia Uhraková is sorra lődözte a gólokat. Viszont kizárólag a hatos vonalról vagy annak közvetlen közeléből, ennél távolabbról ugyanis egyik fradista lány sem talált be. Szomorú, de igaz, hogy klasszikus átlövésgólt szinte nem is láthattunk a Ferencvárostól – és nem csupán az első félidőben.

A 17. percben hihetetlen esemény zajlott le: a labda Bojana Popovics-Petrovics lövése után nem talált utat a hálóba. Csakhogy ekkor meg a másik világklasszis, a német Grit Jurack kezdett el éledezni: előbb látványos gólpasszt adott Christina Roslyng Hansennek, majd gyorsan berámolt három gólt, és ezzel le is szakította csapatáról a szívósan küzdő Ferencvárost (10–14).

Bátorság – ez az, ami hiányzott a zöld-fehérek játékából, és ami a mérkőzésen szemet szúrt. Habár Juhász Gabriella, Németh Helga és Szamoránsky Piroska is egyre többet vállalt magára, a Viborg gondosan ügyelt rá, hogy ne olvadjon el megnyugtató előnye. Sokszor ez a vékonyka kapuson, Katrine Lundén múlott, aki minden egyes bravúrja után beleüvöltött a légtérbe, rosszabb esetben a hetest vagy ziccert kihagyó ferencvárosi játékos arcába. Ugyanígy viselkedett akkor is, amikor együttese már hét góllal vezetett…

A Valcea után a Viborg is elvitte a két pontot a Népligetből, ezért nem maradt más hátra, idehaza muszáj lesz legalább négy góllal legyőzni a Podgoricát, hogy harmadik legyen csoportjában a Fradi, s ezzel KEK-nyolcaddöntőbe jusson. Bár Zsiga Gyula edző kissé szkeptikus, szerinte ugyanis a már simán továbbjutó Valcea is beleszólhat abba, hogy a magyar vagy a montenegrói gárda végez-e a harmadik helyen.

Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros vb: három holland aranyérem a nyitányon

Kerékpár
1 perce

Magyar érmek a rangos bristoli kick-box versenyen

Egyéb egyéni
18 perce

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
38 perce

A „csodacsapathoz” jöttünk! – interjú a férfi tőrvívó-válogatottal

Képes Sport
45 perce

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
1 órája

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
1 órája

Igor Tudor: Többet érdemeltünk volna

Bajnokok Ligája
2 órája

Sákovicsék egy párt alkottak – emlékezés Dömölky Lídiával

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik