Válságban van a Bosna Sarajevo

H. L., S. J.H. L., S. J.
Vágólapra másolva!
2007.11.10. 16:12
Címkék

Az előző hét végi bajnoki rang adón a címvédő Bosna Lido Sarajevo, a Pick-Szeged vasárnapi BL-ellenfele kikapott Banja Lukában a Boractól (25–23). A boszniai szerb csapat a hetedik forduló után azonos ponttal áll a Bosnával. Mivel a két gárda toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből, máris veszélybe került a fővárosiak bajnoki címe.

Ezért a klub a héten elnökségi ülést tartott. A vezetőség kiemelte, hogy elégedetlen az eddig elért eredményekkel, főként a játékosok hozzáállásával, és azonnal megbeszélést tartott a kézilabdázókkal, valamint a szakmai stábbal. A vezetők elmondták: változatlanok a célok (a bajnoki cím megvédése, a BL-ben a csoportból való továbbjutás vagy legalább a harmadik hely megszerzése).

A dorgálás után a csapat szerdán bajnoki mérkőzést játszott az újonc Gradac ellen, és 35–24re győzött.

A Pick-Szeged elleni mérkőzés eredménye jelentősen befolyásolhatja a klub jövőjét, ezért fantasztikus hangulat várható. Tudni kell, hogy a Bosna szurkolói az FK Sarajevo futballcsapat drukkerei, s a bosnyák fővárosban a Szegedet „szerb” csapatnak tartják. Igaz, a Bosna soraiban is több szerb játékos szerepel, és az edző is szerb, mégis forró fogadtatásra számíthatnak Vladan Matics játékosai. A szegediek fogadkoztak, hogy a felfokozott hangulatban is igyekeznek megőrizni hidegvérüket.

„Nekünk a játékkal kell foglalkoznunk, és abban sokkal jobbak vagyunk ellenfelünknél – vélekedett Lele Ambrus, a Pick-Szeged ügyvezető elnöke. – Csapatunk tizenöt góllal nyert itthon a Szarajevó ellen, s ezután elvárható, hogy idegenben is két pontot szerezzen. Valamennyi játékosunk egészséges és elszánt. Nem féltem a Szegedet, ugyanakkor biztos vagyok abban is, hogy a Bosna az életéért fog küzdeni, és mindent elkövet a sikerért. A legfontosabb, hogy sérülés nélkül és persze Pick-sikerrel záruljon a csata.”

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
8 perce

Erste Liga: két mérkőzésre eltiltották a Dunaújváros játékosát

Jégkorong
10 perce

Völgyi Péter: Saját árnyékunkat átlépve lehet megverni a Valenciát

Kosárlabda
27 perce

Új válogatott versenyt indít az EHF, olimpiai kvótát érhet a jó szereplés

Kézilabda
36 perce

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
40 perce

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
58 perce

Kellemetlennek ígérkező feladat előtt a Szeged és a Veszprém is

Kézilabda
1 órája

Erste Liga: az Egyesült Államokba szerződött a DEAC pontkirálya

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik