Elátkozott hajrák

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2007.11.10. 16:12
Címkék
Sáfár Szabolcs Bécsben, Juhász Roland Aalborgban ballagott le csalódottan a gyepről az UEFA-kupa csoportkörének csütörtöki, második felvonásán. Az Austria a döntetlent, az Anderlecht a győzelmet szalasztotta el a hajrában kapott góllal.

Remekül kezdett a francia Gi rondins Bordeaux-t vendégül látó Austria Wien: Saniel Kuljic már az ötödik percben előnyhöz juttatta a bécsieket, ám a vendégek mindkét félidő végén gólt szereztek (1–2), így három ponttal távoztak.

„Balszerencse így kikapni – mondta a találkozót a beszámolók szerint ragyogóan végigvédő Sáfár Szabolcs, ám kesergés helyett reálisan folytatta. – Mégis megérdemelt a vendégsiker, mert a francia csapat gyorsabban, technikásabban játszott, több helyzete volt, és ugyan csak két perccel a rendes játékidő vége előtt kapott büntetőből lőtte a győztes gólt, el kell ismerni: más kategória a francia futball, mint az osztrák. Amikor vezetést szereztünk, mindeki azt hitte, nyerhetünk, de ahogy múlt az idő, és lett egyre több lehetősége a Bordeauxnak, úgy vált nyilvánvalóvá: az egy pont is nagy bravúr lenne. Természetesen csalódás hazai pályán vereséggel kezdeni, és miután a Helsingborg idegenben legyőzte a Galatasarayt, a svéd együttes elhúzott tőlünk. Ha Svédországban kikapunk, biztosan nem jutunk tovább.”

A belga Anderlecht az Aalborg vendége volt: Dániában napokon át esett az eső, így igen mély talajon játszottak a csapatok.

„Játékról alig lehet beszélni, inkább a küzdelem dominált – számolt be a pontosztozkodással (1–1) véget érő találkozóról Juhász Roland, aki végigjátszotta a kupameccset. – Sajnos el kell ismerni, a döntetlen reális eredmény, mert bár szerencsétlen, kavarodás után esett góllal a hajrában vesztettünk két pontot, a mi találatunkban is szerepet játszott a véletlen. Sok volt a fejpárbaj, nagy volt a harc, ez a stílus pedig fekszik nekem, így élveztem a játékot. A nézők valószínűleg kevésbé szórakoztak, alig akadt helyzet. Győzni mentünk, így csalódottan indultunk vissza Brüsszelbe, de már előre kell néznünk. Legközelebb a Tottenhamet fogadjuk, nagy csata lesz! Ha legyőzzük, aligha maradunk le a továbbjutásról.”

Legfrissebb hírek

Közel a megegyezés? A Fradinál már várják a kiszemelt középpályást – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 perce

Magyar arany- és ezüstérem a tatai paratriatlon világkupán

Egyéb egyéni
12 perce

Cseh Sándor: Mindent kiadtak magukból a játékosok

Vizes vb 2025
19 perce

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 8. rész

Labdarúgó NB II
20 perce

Brazília: lenyűgözte a sztárszörföst Neymar batmobilja

Minden más foci
24 perce

Németh Hunor édesapja elégedetlen fia helyzetével – Esterházy Mátyás is reagált

Légiósok
1 órája

Vizes vb: kínai arany a női szinkronúszóknál

Vizes vb 2025
1 órája

Magabiztos játékkal győzte le a női pólóválogatott az olaszokat, és ott van a négy között

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik