David Beckham együtt edz Priskin Tamással?

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.11.08. 23:29
Címkék
Magyar szempontból is szenzációs hírt lebegtetett meg az angol sajtó. A Daily Mail információi szerint David Beckham az angol másodosztályban, a Championshipben szereplő Watforddal, Priskin Tamás együttesével tréningezik néhány napot, hogy edzésben maradjon az angol válogatott osztrákok elleni barátságos, valamint a horvátok elleni Európa-bajnoki selejtezőre.

Az az információ, hogy David Beckham Angliában akar edzeni, egyáltalán nem új keletű. Az viszont már merőben újdonságnak hat, hogy a Los Angeles Galaxy angol válogatott középpályása a másodosztályú Watfordnál készülhet fel a válogatott soron következő két mérkőzésére. Az angolok november 16-án Bécsben Ausztria ellen játszanak barátságos összecsapást, mielőtt Európa-bajnoki selejtezőn fogadják Horvátországot november 21-én a Wembleyben. A 32 éves klasszis számára véget ért ugyanis a szezon, tekintve, hogy csapata, a Los Angeles Galaxy nem jutott a rájátszásba. Márpedig David Beckham mindenképpen futballozni akar az angol válogatottban, ezért úgy tervezi, hogy hazájában tréningezik a két találkozó előtt. Korábban már szóba került, hogy a világsztár esetleg az Arsenalnál edz, ám a legújabb hírek már a Watfordot említik.

„Most hallom ezt először, nálunk erről senki sem beszélt még – mondta érdeklődésünkre Priskin Tamás, a Watford 13szoros magyar válogatott csatára. – Ezzel együtt nem tartom kizártnak, hogy David Beckham nálunk tréningezik majd néhány napot. Azt mindenki tudja, hogy játékban akar maradni, és ezért mindent el is követ. Fantasztikus lenne, ha csatlakozna a kerethez, még ha csak néhány gyakorláson is.”

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Egyesült Államok–Magyarország

Jégkorong
15 perce

Bátori Bence: Nincs rajtunk nyomás, az FTC a toronymagas esélyes     

Vízilabda
19 perce

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
1 órája

Triatlon vk: remek eredményeket értek el a Kropkó testvérek Csengtuban

Egyéb egyéni
1 órája

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik

Labdarúgó NB I
2 órája

Hátsó füves futballmentő túra: fürdővilág és labdarúgás Végardón

Hátsófüves
2 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik