Radcliffe remek visszatérése

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2007.11.05. 09:14
Címkék

Kilencvenezren szerettek volna indulni vasárnap reggel New Yorkban a világ legnagyobb maratoniján, de csak 38 ezren kaptak lehetőséget. A legtöbb futó számára ezúttal is a részvétel és a táv teljesítése volt a fontos, a profiknak azonban különleges volt ez a verseny. Két évvel ezelőtt ugyanis öt nagy maratoni – a bostoni, a londoni, a berlini, a chicagói és a New York-i – rendezői útjára indították a világ legnagyobb maratonijai sorozatot, amelynek végén a férfi és női győztesek egyaránt 500 ezer dollárt kapnak.

A 2006–2007-es sorozat utolsó állomása volt a vasárnapi, s a nők küzdelmében különleges izgalmakat tartogatott. A pontversenyben ugyanis berlini diadalával az etióp Gete Wami lépett az élre, tíz ponttal a lett Jelena Prokopcuka elé került. Mivel a győzelem 25 pontot ér, a széria első helyének eldöntése New Yorkra maradt.

Az amerikai városban az előző két évben Prokopcuka győzött, s az is a lett atléta mellett szólt, hogy Wami viszonylag fáradtan indult, hiszen a berlini viadal csupán öt hete volt. Az etióp futó korábban nem tervezte a New York-i indulást, a díj csábításának azonban nem tudott ellenállni. Kettejük közül végül ő volt a gyorsabb, de a győzelem a brit Paula Radcliffe-nek jutott. A szám világcsúcstartója először indult a 42 kilométeres távon azóta, hogy januárban kisbabája született, s a hajrában könnyedén nyerte meg a versenyt (2:23:09). A félmillió dollár Waminak jutott.

Robert K. Cheruiyot akkor is átvehette volna ezt az összeget, ha New Yorkban nem is rajtol, mert a pontversenyben olyan nagy előnnyel vezetett. A kenyai futó azonban ezt a viadalt választotta arra, hogy pontszámát tovább gyarapítsa, mert az első sorozat ugyan véget ért vasárnap, a 2007–2008-as viszont a felénél tart. Cheruiyotnak azonban ezen a napon nem volt szerencséje, nem került dobogóra. A versenyt honfitársa, Martin Lel 2:09:04 órával nyerte meg.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
15 perce

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
32 perce

Nem volt győztese a Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
35 perce

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
37 perce

Honvéd: újabb három gól, újabb három pont

Labdarúgó NB II
37 perce

Tovább robog a Csákvár

Labdarúgó NB II
41 perce

A Hír-Sat és a Red Velvet nyerte a strandkézilabda-bajnokságot

Kézilabda
44 perce

Hamilton: Sok dolog zajlik a háttérben, ami nem jó

F1
48 perce
Ezek is érdekelhetik