Sok futás, nagy parádé

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.11.04. 00:42
Címkék
Biztosan verte meg a Dunaferr NK az orosz Rosztovot, amelyben több válogatott klasszis is szerepelt. Imre Vilmos mester együttese gyakorlatilag a 16 közé jutott, hiszen elképzelhetetlen, hogy 11 góllal kikapjon a visszavágón.

Csak szolidan gyülekezett a kö zönség Dunaújvárosban, pedig minden azt jelezte: igazán izgalmas mérkőzésre van kilátás. Az orosz csapat erősödött az előző évad óta (akkor is találkozott a két gárda az EHFkupában, s a Dunaferr kettős győzelemmel lépett tovább), és a hazaiak is jó formában várták ellenfelüket.

Nagy lendülettel kezdett a Dunaferr, s magához ragadta a kezdeményezést. A hatos falas védekezés bevált, a kapuban pedig Paula Ungureanu bravúrok sorát mutatta be. Imre Vilmosnak az ellenfél legapróbb változtatásaira is volt válasza, miközben például a védekezés rendszeres módosításával többször is elbizonytalanította az oroszokat. A hatalmas magassági és súlyfölényben lévő vendégek ellen a Dunaferr egyetlen esélye a rengeteg mozgás volt – és ezt maradéktalanul teljesítették a hazaiak. A pénteki edzésen apróbb sérülést szenvedő Ferling Bernadett csapata vezéregyéniségének bizonyult, és mellette többen is kiválóan játszottak. Az első félidő hajrájára remek indításokból és pontos átlövésekből már kilenc gólra növelte előnyét a Dunaferr.

A Kohász-csarnokban a jókedv akkor hágott tetőfokára, amikor Ungureanu (szokásához hűen) a kapujából messzire kimerészkedő orosz kollégáját is megtréfálta: saját hatosáról ívelt a másik kapuba (28–17). Parádézott az Újváros, amelynek csillagai rendkívüli elszántsággal vetették magukat a küzdelembe. A hajrában viszont kissé csökkent a csapat koncentrációja, ezért a több válogatottal felálló rosztoviak valamelyest szépíteni tudtak az eredményen.

Legfrissebb hírek

Drijver Bertold jóvoltából magyar negyedik hely a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
51 perce

Úszás: Kós Hubert a 200 hát világcsúcstartója rövid pályán!

Úszás
1 órája

Pénteki sportműsor: torna-vb Jakartában, jégkorong-, kézi- és kosármeccsek hazánkban

Minden más foci
8 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
8 órája

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
8 órája

Darts: potyogtak a világbajnokok az Eb első napján

Egyéb egyéni
8 órája

Kl: Baráth Péterék ikszeltek; félbeszakadt a Sparta Praha meccse Rijekában

Európa-konferencialiga
8 órája

Sportrímek – Morvai Katalin publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik