„Aki egyszer látta játszani, rögtön észrvette, hogy kiemelkedik társai közül – nosztalgiázott Molnár István, aki hosszú éveken keresztül volt a nyírlugosi általános iskola igazgatója. – Én annyira szurkoltam a fiúnak, hogy amikor először bekerült a Debrecen csapatába, és az internetes szurkolói fórumokon szerintem méltánytalanul kritizálták, a számítógép elé ültem, és mindenkivel szemben védtem Balázst. Nem árultam el, hogy születése óta ismerem őt, de azt a kritikusoknak mindig megírtam, ennek a fiúnak nem a Debrecen lesz az utolsó csapata. Hamarosan elviszi őt egy sokkal nagyobb egyesület.”
Az igazgató úrnak igaza lett, miképpen Csank Jánosnak is. A Ferencváros edzője aligha emlékszik arra, hogy tíz évvel ezelőtt az általános iskolásoknak rendezett Lurkó-kupa döntőjének televíziós közvetítésénél ő volt a szakkommentátor.
„A kisfiamról írt valamennyi újságcikket, az általa szerzett oklevelet, érmet, serleget eltettem emlékbe – mesélte az édesanya. – És talán valahol még megvan az a videofelvétel is, amelyen a Lurkó-kupa döntőjén Csank János azt mondja: Nagyon ügyes ez a kis ballábas fiú, és ha megnő, sokra viheti...”
A szülők azt mondják: ezek a visszajelzések és az idővel egy egész szekrényt megtöltő mezőny legjobbja és gólkirályi címek a különböző serdülő- és ifitornákról megerősítették őket abban, hogy amennyire tudják, támogassák Balázs futballkarrierjét.
A kissrác még nem volt tízéves, amikor az Olasz Focisuli debreceni csapatához került. Ez azt jelentette, hogy hetente háromszor vagy négyszer meg kellett tennie a Hajdú-Bihar megyei székhely és Nyírlugos közötti negyven (oda-vissza nyolcvan) kilométert.
Tizennégy évesen aztán a futball miatt a szülők debreceni középiskolát kerestek, és kézenfekvő volt az Irinyi János Gimnázium sporttagozatos osztályába iratni a Loki ifjú tehetségét. Dzsudzsák Balázs kollégista lett, csak hétvégente, a meccsek után jutott haza, de a szülők minden mérkőzésén ott voltak, sőt az édesapa gyakran a hétközi edzéseken is meglátogatta fiát.
A labdarúgó a település leghíresebb polgára
A nyírlugosi presszó külön tanulmány: bár a város szabolcsi, itt mégis mindenki a Lokinak szurkol. A személyzet tagjai több vendéggel együtt Dzsudzsák-mezben feszítenek, a falakon Loki-zászlók, poszterek. Itt találkoztunk Pazurik Istvánnal és Kavalecz Bélával, akik a legnagyobb magyarországi Dzsudzsák-rajongóknak mondják magukat, és mi sem természetesebb, hogy minden DVSCmeccsen ott vannak.
„Ami számunkra a legfontosabb, hogy Balázs mindig megmaradt annak a normális, szerény fiúnak, amilyennek az általános iskolában megismertük
– mondta Pazurik István. – Mindenki tudta, hogy tehetséges, és szurkoltunk neki, amikor bekerült kedvenc csapatunkba, de sohasem lett nagyképű, mindig közvetlen volt.”
Rendezni sem lehetett volna jobban: nyírlugosi kirándulásunk végén összefutottunk Horánszki Györggyel, a település polgármesterével.
t dobbant a szívem, amikor ezt megláttam! Nyugodtan írja le, az egész város büszke Dzsudzsák Balázsra, ő városunk leghíresebb polgára. Képviselő-testületi ülés volt nálunk, amikor jött a hír: Balázst beválogatták a magyar labdarúgó-válogatottba! Azt sem tudtuk, mit csináljunk örömünkben.”