A nagy nyelvelés

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.10.24. 23:54
Kérem szépen, itt van ez a fehérvári történet, amely minden nap valami új tanulsággal szolgál „magyarfoci”-ügyben.

Ezúttal éppen azt tudhattuk meg, hogyan is működik a sportág, ki, hogyan, miért kerülhet vagy maradhat pozícióban, és mi az, ami miatt falakba ütköznek azok, akik valóban tehetnének azért, hogy a futballunk jobb, eredményesebb és tisztább legyen.

Ugyebár két nappal ezelőtt a fehérvári ügyvezető, Gál László pakolt ki, mondván, sírásó érkezik megmentő helyett a klubhoz, s visszatekintve a közelmúltra azt is elárulta, hogy a korábbi befektetőtől, a volt ligaelnök Szieben László képviselte cégtől akár éhen is dögölhetett volna az egész fehérvári focipuceráj.

No, hát most Szieben László válaszolt, hogy aszongya”:

„Gyanítom, az ügyvezetőnek elgurult a Cavintonja, és most azért választotta az alaptalan, primitív vádaskodásnak ezt a formáját, mert körülnézett, és észrevette, hogy elfogytak körülötte azok az ülepek, amelyek fényesre nyalásával pénzt tudott szerezni. Mit mondjak: nekem sem voltak prosztatagondjaim, amíg Laci a beosztottam volt...”

Csak őszintén! Szieben László becsülendő nyíltsággal így elkotyogta azt, ami oly jellemző labdarúgásunk vezetésére, azaz, hogy a fentebb emlegetett kvázi seggnyalással messze lehet jutni.

S persze van tovább is:

„Amikor a Magyar Labdarúgóliga elnökeként támadások kereszttüzébe kerültem, Gál László volt az egyik a négy klubvezető közül, aki kiállt mellettem, és sajnos emiatt kialakult bennem egy félreértelmezett lojalitás.”

Az anatómiai kérdésekbe most ne merüljünk el, hiszen ehelyütt a lojalitás szón van a hangsúly, ami miatt áttörhetetlenek a magyar futball penészes, de még mindig erős falai.

Tán tetszenek emlékezni, volt már sok olyan neves üzletember, aki elvállalta volna (vagy balszerencséjére végül el is vállalta), hogy kirángatja futballunk sárba (...) ragadt szekerét, de csak egy feltétellel: ha hozhatta (hozhatja) saját stábját.

Általában nem hozhatta, mert a lojalitás (lásd még ülepek és környéke) összetartotta, sőt manapság is összetartja a közeget. Úgyhogy tisztelt urak, nem kell ide sem stáb, sem szakértés, sem jó erős rüszt, hanem csak jó nagy nyelv.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik