Ászaink a Reccóban

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.10.20. 00:04
Címkék

Pénteken, lapzártánk után a Posillipo–Sori mérkőzéssel megkezdődött az olasz férfibajnokság 2007–2008-as idénye. Az első forduló további hat összecsapását szombaton rendezik. A tizennégy csapatos bajnokságban öt együttesben hét magyar – közülük négy olimpiai kerettag – kap lehetőséget. A nagy kérdés: meg tudja-e ismételni előző idénybeli tarolását a Pro Recco? A 2006–2007-es szezonban ugyanis a genovai csapat mindhárom lehetséges címet begyűjtötte: megnyerte a bajnokságot, a kupát, valamint az Euroligát is. A Recco várhatóan ebben az évadban is a Posillipóval lesz harcban a bajnoki címért, de a 2004-es sikere óta az elődöntőben rendre elbukó Brescia is szeretne aranyat ünnepelni. Mellettük a Savona is ott lehet a végelszámolásnál, de Märcz Tamás Nervije és Hosnyánszky Norbert Florentinája is megcibálhatja a nagyok bajszát. A Reccónál a nyár legnagyobb gondját a szerb Vanja Udovicsics szerződtetése jelentette, aki először heteken át hadakozott a Posillipóval a válásról, s később hiába egyeztek meg, továbbra sem játszhat, mivel a honosítása egyelőre késik. A klubnál a három légióshely már foglalt (Benedek Tiboron kívül – akinek olasz útlevele is van – Kásás Tamás, Madaras Norbert és a szerb Vladimir Vujaszinovics számít külföldinek), így Udovicsics jelenleg csak az Euroligában játszhat. Ahogyan Madaras mondta, feltűnően nagy a csend ebben az ügyben, ami Olaszországban többnyire azt jelenti, hogy fű alatt hamarosan megoldódhat minden. Alessandro Calcaterrával is gondok voltak Genovában: a klasszis center játékjoga egy szponzor tulajdonában volt, aki végül hosszas huzavona után megegyezett a klubbal (azért ez nem jelentett nagy meglepetést…), ezzel elhárult az akadály Calcaterra játéka elől. Ami a lebonyolítást illeti: a 2006–2007-es idényben megismert szisztéma mindössze egy évet élt, most régi-új rendszerben küzdenek a csapatok: az alapszakaszban a klubok odavissza vágós alapon kétszer-kétszer játszanak egymással, majd következik a rájátszás a legjobb nyolc részvételével. A negyeddöntő és az elődöntő az egyik fél második, a döntő az egyik fél harmadik győzelméig tart majd.

Legfrissebb hírek

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
36 perce

Bajnokok Ligája: Barcelona–PSG

Bajnokok Ligája
39 perce

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
40 perce

BL: Borussia Dortmund–Athetic Bilbao

Bajnokok Ligája
42 perce

Harmadosztályú csapat búcsúztatta a Békéscsabát a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Kétgólos győzelemmel kezdett a Szeged a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Női kosár NB I: nyert a Sopron és a DVTK, öt csapat maradt hibátlan a 2. forduló után

Kosárlabda
1 órája

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik