Anglia: moszkvai bukás

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.10.17. 23:44
Címkék
Anglia összeomlott: Európa egyik legerősebb válogatottja négyperces rövidzárlat miatt Oroszországban 2–1-re kikapott a selejtező E-csoportjának moszkvai összecsapásán. Az orosz válogatott továbbjutása (és éppen az angolok kárára) már csak azon múlik, hogy Guus Hiddink szövetségi kapitány együttese képes lesz-e nyerni Izraelben és Andorrában.

Balhé volt az orosz fővárosban. Az Oroszország–Anglia találkozóra Moszkvába érkező mintegy ötezer szigetországi drukker már egy nappal a meccs előtt randalírozott a városban, ötüket előbb jól helybenhagyták az orosz „keménylegények”, ráadásul a balhézó külföldieket letartóztatták. A találkozó napján több utcai verekedés tört ki a belvárosban, rettenetesen feszült volt a légkör, mintha az angolok megérezték volna a vesztüket, hogy kikapnak az oroszoktól, és emiatt nem jutnak ki a jövő évi Európa-bajnokságra.

Könnyen lehet, hogy Moszkva lesz Steve McClaren Waterlooja.

Az angolok szövetségi kapitánya ugyanis a menesztés határán áll, miközben csapata a kiesés szélére sodródott. Elképzelhető, hogy a vörös üstökű szakember utolsó, legjobb esetben utolsó előtti meccsén irányította a „háromoroszlánosokat”.

Az angol balhé előszele utólag jelentéktelennek is nevezhető pillanat volt: egygólos vendégvezetésnél – Wayne Rooney lőtt hatalmas gólt az első félidőben – Steven Gerrard hagyott ki ziccert.

Ha az bemegy, sima angol győzelem.

Nem ment be, viszont bejött csereként Roman Pavljucsenko, aki négy perc alatt kétszer is a hálóba talált, erre pedig nem volt válaszuk a vendégeknek.

Tekintve, hogy a csoportban jelenleg 23 ponttal második angolok már csak egy mérkőzést játszanak, továbbjutásuk alapvetően nem rajtuk, hanem az oroszokon és Izrael válogatottján múlik. A holland Guus Hiddink irányította szbornajának már „csak” nyernie kell Izraelben és Andorrában, és akkor kijutott az Eb-re, függetlenül attól, hogy az angolok legyőzik-e utolsó találkozójukon Horvátországot vagy sem. Steve McClaren pedig ez esetben feltehetően búcsúzik a gárdától, és nem zárható ki, hogy a portugál José Mourinho, a Chelsea korábbi menedzsere lesz az angol kapitány.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
30 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
48 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
48 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik