Gál Gyula újra az MKB-ban

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2007.10.16. 23:36
Címkék

A jegyzőkönyvben a csata előtt néhány perccel csak 13 veszprémi neve szerepelt (kérdéses volt a kézsérüléssel bajlódó Marko Vujin játéka, s végül nem is nevezte őt az együttes edzője). A pályán bemelegítő vendégek között ott volt Gál Gyula is. A válogatott beállósról Mocsai Lajos a találkozó előtt beszélt. „Gál két meccsen azért nem játszott, mert kisebb nézeteltérése támadt a csapatban, s úgy láttam jónak, ha néhány mérkőzésen nem szerepel – mondta a mester. – Azóta minden rendeződött körülötte, ezért visszatérhetett a keretbe.” A bemelegítés után Gál nem a játéktérre, hanem a nézőtérre vonult, s ott foglalt helyet, mert – miként lapunknak elmondta – még nem volt biztos, hogy be kell-e állnia csereként a csapatba. Az első félidőt a tribünről szemlélte, majd a szünetben tovább melegített, s a 45. percben lépett pályára. A visszatérése sikeres volt, mert két góllal járult hozzá csapata nagy különbségű győzelméhez. A találkozó után az edző által említett nézeteltérésről és a két kihagyott mérkőzése utáni visszatéréséről kérdeztük Gált. „Azzal, amit a mester a meccs előtt közölt, mindent elmondtunk, s a lényeg, hogy Veszprémben nincs Gál-ügy – vélekedett a beállós. – A mai eredménycentrikus, óriási fizikai és lelki terhelés alatt zajló kézilabdában előfordulnak konfliktusok, de ezek a csapat belügyei. A probléma megoldódott, s továbbra is a legfontosabbal, az együttes sikeres bajnoki és BLszereplésével kell foglalkozni.” A Győr Szabó Imre káprázatosan védéseivel és Gojko Vucskovics kiemelkedő játékával jól tartotta magát.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
5 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
6 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
6 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik