Bulath remekelt

HEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEFHEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2007.10.10. 23:48
Címkék
A Győr BL-vetélytársa, a horvát bajnok Podravka Koprivnica rangadót nyert meg új vezéregyénisége, a magyar válogatott Bulath Anita irányításával.

A Győri Audi Bajnokok Ligája csoportellenfele, a Podravka Koprivnica a horvát bajnokság „örökrangadóján” fogadta a Lokomotiva Zagrebet. A hazaiak 35–27-es sikerével véget érő találkozón a kaproncaiak legjobbja a hét gólt szerző Bulath Anita volt. A csatának külön pikantériát kölcsönzött, hogy a Podravka hajdani trénere, Josip Sojat (egyben szövetségi kapitány is, aki májusban távozott Kaproncáról) először érkezett vendégként a Koprivnica otthonába, hogy új csapata megmérkőzzön az immár Zdravko Zovko által vezetett bajnokkal. Emlékezetes: Zovko a nyáron Veszprémből szerződött hazája női bajnokcsapatához.

Habár Zovko mindössze három hónapja irányítja az együttest, már nemcsak a szakértők, hanem a szurkolók is látják, hogy a Podravka játéka rengeteget fejlődött. Erre érdemes figyelnie a Győri Audinak is, hiszen a horvát bajnoknak, a bal átlövő poszton Bulath Anitával, nagy tervei vannak a BL-ben.

A Koprivnica adja horvát válogatott keretének felét (a másik felét a Lokomotiva), és mivel a célja a bajnoki arany és a kupagyőzelem, hatalmas ütközetre számíthatnak a BL-ben a győri szurkolók.

A hajdani dunaújvárosi átlövőt, aki a dán FCK-ból a nyáron érkezett Kaproncára, a BL-esélyekről kérdeztük.

„A Győrt tartjuk a legveszélyesebb ellenfélnek a csoportunkban, de a Slagelse sem véletlenül nyerte meg legutóbb a BL-t – mondta a hároméves szerződést aláíró Bulath Anita. – A dán csapat azonban az előző évad végén meggyengült, mert több kulcsjátékosa új klubba igazolt. Remélem, itthon meg tudjuk verni a Slagelsét, és ezzel továbbjuthatunk. A spanyol Ribarroja ellen két győzelmet tervezünk.”

A horvát sajtó Zovko edzői munkáját dicsérve kiemeli, hogy a Podravka lényegesen modernebb és gyorsabb kézilabdát játszik, mint a Sojat vezette Lokomotiva. Emellett a kaproncai tréner sokkal több játékost szerepeltet egy-egy mérkőzésen, míg Sojat csak akkor cserél, ha nagy szükség van rá. A mérkőzésen látottak és a végeredmény a Zovko-pártiakat igazolta.

A kaproncaiaknál – a már említett Bulath Anita, a meccs hőse mellett – jól játszott a négy-négy gólig jutó Kristina Franic, Anita Gace és Svitlana Pasicnik, valamint a három találatot szerző Maja Zebic, Natalija Todorovszka és Ana Lovrak. Nem árt majd a győri kézilabdázóknak figyelni rájuk.

Legfrissebb hírek

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
18 perce

Konferencialiga: Bolláék sima vereséggel kezdtek Poznanban

Európa-konferencialiga
32 perce

El: Genk–Ferencvárosi TC

Európa-liga
44 perce

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán verte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
49 perce

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
54 perce

Már nem Roman Skuhravy az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Férfi kosár NB I: ismét nyert a Szeged, az újonc Kaposvár bánta

Kosárlabda
1 órája

Itt a Ferencváros kezdője: a Varga, Joseph duó rohamoz a Genk ellen

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik