Testőrök nélkül egy lépést sem! (folytatás)

tel bejáratához parkoló buszhoz lépnek, nem láthatják, hogy a kijárat felé igyekvő labdarúgók többsége azért készséggel áll az ott toporgó újságírók rendelkezésére. Maradjunk annyiban, a gyorsan lefolytatott beszélgetésekből kiderül, a játékosok nem érzik különösebben szükségesnek a testőrök állandó jelenlétét.

„A profizmus nem itt kezdődik... – mondja egyikük – És amúgy is... Olyan furcsa, hogy a szövetségi kapitánnyal egy asztalnál ülnek az ebédnél...”

Várhidi Péter szerint szükség van a rajongókra

Kiderítjük, Várhidi Péter (bizony, vele is sikerült kezet fognunk, mi több beszélgetnünk) sem tart attól, hogy hirtelen egy terroristacsoport megtámadja játékosait, de szerinte az a veszély sem áll fent, hogy elrabolják Feczesin Róbertet, és az eltiltott Priskin Tamás után az olasz Brescia csatáráról is le kell mondania a hét végén.

„Én annak örülök, hogy az emberek végre kíváncsiak a csapatra, aláírást kérnek a srácoktól – mondta a kapitány. – Érezzük, hogy javult a megítélésünk, nőtt a népszerűségünk, de azt nem hiszem, hogy naponta öt autogram kiosztása miatt ne tudnánk rendesen felkészülni Málta ellen. Hogy elkísérhetnek-e minket az edzésre is? Hogyne, minden további nélkül. A testőröket igen, de engem nem zavarnak.”

Egy pillantás az órára: 16.14. Rajczi Péter elsőként lép fel a csapatbuszra, utolsóként a testőrök, 16.32-kor pedig az MLSZ 01-es forgalmi rendszámú jármű elindul Újpest irányába. A Vízművek-pályán elsőként a testőrök szállnak le róla, s gyors pillantásokkal felmérik a terepet. Igazi profikról van szó, így hamar megállapítják: a levegő tiszta, újságíró, fotós vagy a botrányairól elhíresült Jimmy Jump nincs a közelben.

Gera Zoltán trükközött, a büfé pedig bezárt

Persze tévednek, mert mi azért ott vagyunk. Igaz, ekkor már valóban nem lehet közelebb jutni a csapathoz, amely könynyed gyakorlásra érkezett a főváros legszebb amatőrpályájának tartott sporttelepre. Az edzés tényleg átmozgató jellegű, nagy taktikai titkokat nem tudunk meg, holott várakozásainkkal ellentétben a másfél órás tréning nem zárt kapus. Beszélni és fotózni elvben továbbra is tilos, de nézelődni nem. Bár a tekeklub nyugdíjas tagjait különösebben nem hozza lázba Gera Zoltán trükközése a kezdőkörben vagy Fülöp Márton nyújtógyakorlatai, a büfés mégis azon nyomban beszünteti a kiszolgálást, és vendégeivel együtt az első kapura lövéstől az utolsóig végigbámulja az edzést.

Kiderül, hogy Gyula, a Vízművek mackótréninges exdolgozója nagy igényeket támaszt a gárdával szemben. Azt még nem tudja, hogy Hajnal Tamást ki helyettesítse a középpályán, de a mérkőzésen csakis a fölényes győzelmet tudja elképzelni.

„Ez lenne a minimum azután az átkozott máltai vereség után” – mondja Gyula, aztán jelzi, hogy mára befejezte a futballt.

Már csak azért is, mert jönnek a cimborák, és kezdődik a szokásos keddi biliárdparti a Vízművek-büfében, amely az edzés végén ismét kinyit. Nem telik el húsz perc, és a biliárdasztal körül már éppen egy focicsapatnyi ember sorakozik. Egyik partit a másik után játszszák, a sörök szépen fogynak. A hangulat emelkedik, egy darabig figyeljük, mert valahogy gyanús, hogy a futball még csak szóba sem kerül, de Gyula ránk cáfol.

Alighogy elteszi a teli hármast, kijelenti: azért Máltát tényleg meg kellene verni...