Tanué lesz az arany?

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2007.10.09. 23:41
Címkék
Néhány nappal azután, hogy Marion Jones egy New York-i kerületi bíróságon elismerte, a sydneyi olimpia idején doppingolt, az Amerikai Doppingellenes Ügynökség bejelentette, hogy az öt olimpiai érmet – köztük három aranyat – nyerő atléta visszaszolgáltatta a medáliákat, s elfogadta a kétéves eltiltást.

Peter Ueberroth, az Amerikai Olimpiai Bizottság elnöke bocsánatkérő levelet írt a sydneyi rendezőknek, elnézést kérve az ausztrál nézőktől és azoktól a sportolóktól, akik Jones miatt nem állhattak dobogóra. Ueberroth megígérte, mindent megtesznek azért, hogy a 2008-as pekingi játékokon csak tiszta sportolók képviselhessék az amerikai színeket, bár, mint írta, teljes garanciát erre senki sem vállalhat. Mindenesetre felszólította azokat a futókat, akik Sydneyben 4x100 méteren és 4x400 méteren Jones csapattársai voltak, ők is juttassák vissza az érmeket.

A 2000-es olimpián az amerikai női 4x100 méteres staféta bronzérmet szerzett, a 4x400 méteres váltó megnyerte a versenyt. Érdekesség, hogy Jones sprinter csapattársai közül ketten azóta szintén fennakadtak doppingvizsgálaton. Chryste Gaines Joneshoz hasonlóan a BALCOügy áldozata lett, Torri Edwards 2004 és 2006 között nem versenyezhetett. Jones Sydneyben 100 és 200 méteren is diadalmaskodott, s a rövidebb vágtatávon a görög Ekaterini Tanu volt mögötte ezüstérmes, aki Konsztantinosz Kenterisszel az athéni olimpia botrányhőse volt, s aki az idén tért vissza eltiltásából.

Nem véletlen, hogy John Coates, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy Tanu nem foglalhatja el Jones helyét, nem kaphatja meg az aranyérmet, bár elismerte, ennek kivitelezése fejtörést okozhat a jogi szakértőknek. Tanuról ugyanis sohasem bizonyosodott be, hogy doppingolt, eltiltást azért kapott, mert elmenekült a doppingvizsgálat elől. A Sydneyben 200 méteren aranyérmes Kenterisszel együtt azt vallották, hogy Athénban motorbalesetet szenvedtek. Hamis tanúzásért Tanunak bíróság elé is kell állnia.

Ha a görög vágtázó valóban nem kaphatja meg az érmet, akkor a sydneyi győztes, a jamaicai Tanya Lawrence lesz. A szintén jamaicai Merlene Ottey újabb olimpiai ezüsttel gazdagodik, a bronzérem pedig az ukrán Zsanna Pintuszevicsnek jut, aki azóta Zsanna Block néven versenyez. Az ügy pikantériája, hogy egy évvel a sydneyi olimpia előtt Ottey is doppinggyanúba keveredett, Blockot pedig ugyanazzal vádolja a BALCO-laboratórium vezetője, Victor Konte, amivel Jonest, hogy tőle kapta a tiltott teljesítményfokozót.

S ha már a ki kinek a lebukása után kap érmet kérdést feszegetjük, az eltiltott Torri Edwards azért kapta meg a párizsi vb 100 méteres aranyérmét, mert az elsőként célba érkező Kelly White-ról kiderült, tiltott szert használt. White volt – Dwain Chambers után – a BALCObotrány második áldozata.

Jones beismerése után az amerikai stafétáknak a Sydneyben megszerzett négy váltóérméből mindössze a férfi 4x100as arany maradt meg. A férfi 4x400 méter bajnoki címétől már korábban megfosztották a tengerentúliakat, akkor, amikor kiderült, hogy a staféta egyik tagja, Jerome Young doppingolt.

Mivel Jones távolugrásban elért harmadik helyét ugyancsak törlik, Vaszi Tünde a nyolcadik helyről a hetedikre lép előre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik