Raúlék is figyelnek rá

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.10.08. 08:13
Címkék
Szalai Ádám góljával szerezte meg a vezetést a Real Madrid Castilla a Fuenlabrada ellen. A magyar támadó a vasárnapi bajnokin még egy gólpasszt is adott, és mindezt látta a Real Madrid szerb sportigazgatója, Predrag Mijatovics is.

Negyedik bajnoki mérkőzésén második gólját szerezte Szalai Ádám. A spanyol harmadik ligában szereplő Real Madrid Castilla 19 éves csatára a Fuenlabrada elleni meccsen már a harmadik percben betalált az ellenfél hálójába, megnyitva ezzel a gólok sorát. A 4–2-re megnyert találkozón a csatár ráadásul még egy gólpasszt is jegyzett. Hab a tortán, hogy mindezt személyesen látta Predrag Mijatovics, a Real Madrid sportigazgatója is.

,,Nehéz meccs volt, mert vezetésünk után tíz emberre fogyatkoztunk, és a Fuenlabrada két gyors góllal még a szünet előtt megfordította az eredményt – mondta Szalai Ádám. – Később azonban nagyon beszorítottuk a vendégeket, és megérdemelten szereztük meg a három pontot. Nagyon örülök a gólomnak és a gólpasszomnak, de bosszankodom is, mert a még volt két nagy helyzetem, amelyeket illett volna értékesítenem. Jó, hogy Predrag Mijatovics a helyszínen látta a meccset. Rajta kívül is több olyan edző volt a stadionban, aki kaz első csapatnál Bernd Schuster munkáját segítik. Figyelnek ránk.”

A hórihorgas támadó eddig mind a négy, Real Madrid-mezben játszott mérkőzésén végig a pályán volt, ez is jelzi, hogy edzője, Juan Carlos Mandía elégedett a magyar légióssal.

,,Lehet, hogy ez valóban így van, de ennek ellenére egy pillanatig sem dőlhetek hátra – folytatta Szalai. – Stuttgartban is megismertem már valamit az igazi profizmusból, de amit itt van, az még ahhoz sem fogható. Minden percben újra és újra bizonyítaniuk kell a futballistáknak. Nincs is más választásunk, ha szeretnénk elérni a célunkat, vagyis hogy egyszer majd felfigyeljenek ránk az első csapatnál is. Erről még korai beszélni, ám ha folyamatosan jól teljesítek, sorra lövöm a gólokat, akkor esetleg számíthatok arra, hogy a nyáron elmehetek az első csapattal edzőtáborozni, a Realnál ugyanis szokás, hogy néhány Castilla-játékost a felnőttekhez rendelnek. Amit eddig mutattam Madridban, azzal nem lehetek elégedetlen, de tudom, hogy ennél jóval többre vagyok képes. Folyamatosan azon dolgozom, hogy ezt bizonyítsam is.”

Szalai Ádám már tökéletesen beilleszkedett az RM Castillánál, és ebben nem csupán góljai segítettek, hanem maga a Real Madrid ikonja, Raúl is.

,,Amellett, hogy fantasztikus játékos, fantasztikus ember is – mondta a Real Madrid csapatkapitányáról a magyar támadó. – Hiába játszom csak a Castillában, hozzám is gyakran odajön, megkérdezi, segíthet-e valamiben. Érti? Még ő kérdezi meg tőlem! Mindenben készséges, előzékeny, mert tudja, hogy új fiú vagyok itt. Közvetlen és segítőkész a fiatalokkal, pedig sokan azt hinnék, aki ennyi mindent elért már a futballban, nem vesztegeti az idejét az utánpótlás-játékosokra. Ugyanezt mondhatom Sergio Ramosról vagy Christoph Metzelderről is, akikre szintén bármikor számíthatok.”

Szalai Ádám hétfőn Budapestre repül, hiszen tagja a fehéroroszok elleni Eb-selejtezőre készülő U21-es válogatottnak.

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
34 perce

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
43 perce

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
44 perce

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
44 perce

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
45 perce

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
51 perce

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
53 perce

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik