Idegenben is siker

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2007.10.07. 00:27
Címkék

Már Debrecenben is kiderült, hogy a DKSE képzettebb, jobb erőkből álló csapat holland ellenfelénél, ám az is nyilvánvaló volt, hogy a Volendam lelkes, szívós együttes, egy pillanatra sem adja fel a küzdelmet. Hazai pályán talán még motiváltabb volt a fiatal játékosokból álló Kras Volendam, ám Kovács Mihály tanítványai hamar világossá tették, hogy nincs esélye ledolgozni a Magyarországon összeszedett kilencgólos hátrányát. A meccset ugyanis végig uralta a DKSE, a vendéglátók mindössze a szép búcsút jelentő becsületgyőzelemért harcolhattak a második félidő derekáig.

A héten betegséggel küszködő Gúnya Péter is vállalta a játékot, így legjobb összeállításában léphetett pályára az európai kupában először szereplő DKSE. Kovács Mihály hamar váltott a kapuban, mert a ziccereket jól hárító Szrdjan Djordjevics nem tudott mit kezdeni Marco Beers átlövéseivel. Pereverzia Mihály azonban ezt a feladatot is megoldotta. A második félidőben feljavult a magyar átlövők játéka, Rédei István és Tarnavölgyi Gergely góljaival fokozatosan elhúzott a DKSE, s a hajrára egyértelművé vált, hogy a hajdúságiak kettős győzelemmel jutnak tovább az EHF-kupa második fordulójából.

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
15 perce

F1, Belga Nagydíj, sprintverseny

F1
20 perce

Vizes vb: Iffland sorozatban ötödik aranyát nyerte óriás-toronyugrásban

Vizes vb 2025
28 perce

Eppel Márton: Gólokkal akarom segíteni a Csíkszeredát a bennmaradásban

Minden más foci
40 perce

Vizes vb: Marchand már várja a Kós elleni csatát 200 méter vegyesen

Vizes vb 2025
50 perce

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
1 órája

Varga Zsolt: Ha ezen az úton maradunk, messzire juthatunk

Vizes vb 2025
1 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik