Összefutballozza egy lakás árát

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.10.03. 23:14
Címkék

Lehet-e vonzó az Arab Emírségek másodosztályú bajnoksága? Kínálhat-e vonzó perspektívát egy olyan ország, ahol a futball még mindig csak hobbi?

A jelek szerint mindkét kérdésre igen a válasz, máskülönben a 34 esztendős Horváth Ferenc sem vágott volna bele a nagy kalandba. A 32-szeres válogatott csatár másfél hete utazott az Arab Emírségekbe, hogy az első osztályból kieső, nagy múltú Banyas kék-fehér szerelését magára húzza – már túl van a bemutatkozáson.

Mesebeli pénz csábította Abu Dzabiba?

Nagyjából egy lakás árát keresem meg egy esztendő alatt – mondta Horváth Ferenc. – Otthon is megjelent, hogy ugyancsak az Emírségekben futballozó Waltner Róbert nagyjából kétszázezer dollárt kap egy évre. Nekem természetesen kisebb a jövedelmem.

A pénzt csupán azért vetem fel, mert aligha szakmai indokok alapján szerződött az Emírségekbe.

Félreértés ne essék, engem nem rátukmáltak az arabokra, a klub képviselői kétszer is megnéztek a Paks színeiben, aztán szerződtettek. A kondícióm tökéletes, futballozni imádok, így ez nem valamiféle levezetés, hanem kihívás.

Milyen körülmények közé került?

Apartmanlakásban élek, kifogástalan körülmények között. Mondanom sem kell, hogy elképesztő itt az életszínvonal, bár sokat még nem láttam az országból. Megpróbálok minél gyorsabban átállni, éjjel háromkor fekszem, másnap egy óra körül kelek, aztán ebédelek, lemegyek a konditerembe, s olykor kimerészkedek a városba, de bevallom, tíz percnél tovább nem bírom. Pokoli a negyvenkét Celsius-fokos meleg. Egyelőre este fél tízkor játsszuk a bajnoki meccseket, de ahogy néztem a programot, később este hat órakor lépünk pályára.

Milyen a csapat?

A Banyas a legnépszerűbb klub, sokszoros bajnok, ám kiesett az első osztályból. Természetesen most az a cél, hogy visszakerüljön. A francia szakvezető, Alain Michel odahaza is ismert lehet, hiszen dolgozott a St. Etiennél. Furcsa megszoknom, hogy az öltözőben mindenki szégyenlősködik, alsógatyát csak a vécében lehet cserélni, zuhanyozni pedig kisnadrágban szoktak.

Túl van a bemutatkozáson. Góllal debütált?

Sajnos nem, de azért jól ment a játék, idegenben nyertünk kettő egyre. Körülbelül ezer néző volt a lelátón, mindenki burnuszban, énekeltek, zászlókat, sálakat lengettek. Itt még mindig hobbiszinten űzik a futballt, jóllehet a játékosok technikásak és remekül cseleznek. De képzeljen el egy olyan meccset, amelyen szinte minden futballista a labda körül mozog. Mint a Régi idők focijában.

Legfrissebb hírek

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, hat gólt szerzett az MTK II és a Dabas

Labdarúgó NB II
4 perce

Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és nyolcadik hellyel zárta az idényt Kiss Norbert

Egyéb autó-motor
18 perce

A Brest 71 gólos meccsen maradt hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
26 perce

Magyar Eb-arany és -ezüst nem olimpiai BMX-számban

Kerékpár
31 perce

A Mercedes nem tudja, honnan jött a teljesítmény; Hamilton elvesztette a hetedik helyét Szingapúrban

F1
34 perce

Kosárlabda: Juhász Dorka tizenhárom ponttal kezdte a török bajnokságot

Kosárlabda
40 perce

A negyedik győzelmét szerezte meg a Stuttgart

Német labdarúgás
51 perce

Erste Liga: egy harmadig bírta a Dunaújváros, hétig jutott a DEAC

Jégkorong
56 perce
Ezek is érdekelhetik