Beállt, és lecsapott a Real „Fenevadja”

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.09.30. 00:32
Címkék
Júlio Baptista a Betis ellen első perceit játszotta a szezonban a Real Madridban, s máris az év egyik legszebb gólját lőtte. A Fenevadnak becézett brazil ollózó mozdulattal talált az ellenfél kapujába, majd kijelentette: ha lehetőséget kap, bizonyítja, igenis jó futballista.

A Real Madridnál mostohagye rekként kezelik Júlio Baptistát. Pedig a brazil óriási reményekkel és elszántsággal igazolt a Sevillától a fővárosba 2005 nyarán, ám első madridi idényében csalódást keltett a teljesítményével. Senki sem értette, mi történt a „Fenevadnak” becézett játékossal. A profi pályafutását a Sao Paulo FC-ben kezdő Baptista a Sevillában két szezon alatt 38 gólt szerzett, ami káprázatos mutató ahhoz képest, hogy többnyire védekező középpályásként játszott az andalúz csapatban. A kapu előtti helyzetfelismerésének, lövőerejének, valamint tökéletes izomzatának köszönhetően több poszton is bevethető futballista képességeiből szemernyit sem mutatott meg a Realban, ezért senkit sem lepett meg, hogy a klub egyéves kölcsönszerződéssel átpasszolta az Arsenalnak. Londonban sem futott be nagy karriert, nem is marasztalta Arséne Wenger, de a nyáron a madridiakhoz érkező Bernd Schuster jelezte: kipróbálná a brazilt.

Júlio Baptista még egy esélyt kapott. A előszezonban a német szakember elégedett volt vele, de a bajnokságban nem adott neki lehetőséget. Mostanáig. A Betis elleni meccs 79. percében beállhatott, s néhány perc múlva az évad egyik legszebb találatát lőtte. A 84. percben Guti szabadrúgásból beívelt labdájára csapott le a „Fenevad”, s szenzációs mozdulattal, ollózva küldte Ricardo kapujába. Ezen kívül is volt néhány megmozdulása, amelyekből kiderült, rendkívüli adottságokkal megáldott futballista. Okkal vetődik fel a kérdés: ki a hibás, hogy egy ilyen képességű játékosból Madridban és Londonban sem tudták kihozni a maximumot?

„Nagyon örülök a gólomnak, de szerencsém is volt, hogy ennyire jól találtam el a labdát – szerénykedett Júlio Baptista.– Az biztos, hogy ez a gól, s az a néhány perc, amelyet a Betis elleni meccsen kaptam, segít helyreállítani az önbecsülésemet. Meg kellett ragadnom ezt az alkalmat, hogy segítsek a csapatnak és önmagamnak. Bizonyítani akarom mindenkinek, hogy nagy játékos vagyok, csak kapjak kellő lehetőséget.”

Kérdés, a futballista mit szól a Diario Sport című lapban megjelent cikkhez, amely szerint a Real Madrid Míchel Salgadón, Jordi Balboán, Miguel Torresen, valamint Roberto Soldadón kívül Baptistán is túlad a télen.

Talán nem ártana újraértékelni a brazil labdarúgó megítélését a Realnál…

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
35 perce

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
44 perce

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
46 perce

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
46 perce

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
47 perce

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
53 perce

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
54 perce

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik