A nehéz csoportban is mindig győzni kell!

DONÁT TAMÁS, HEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEFDONÁT TAMÁS, HEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2007.09.30. 00:32
Címkék
Hét éve megszakítás nélkül résztvevője a legrangosabb európai kupának, a férfi Bajnokok Ligájának az MKB Veszprém, amely az új évad csoportküzdelmeit Mocsai Lajos mester vezényletével szombaton itthon kezdi a szlovén Celje PL ellen.

A Veszprém egyszer volt finalista a BL-ben, kétszer az elődöntőben szerepelt. Az MKB szeretné folytatni ezt a remek sorozatot, ám a keretében történt változások némi óvatosságra intik. A klub gazdasági és operatív elnöke, Magyarády Péter szerint a csapat az utóbbi évek legnehezebb csoportjába került, amelyben három együttes szinte egyforma eséllyel pályázik a továbbjutást jelentő első és második hely megszerzésére. A veszprémiek nem mondták ki, de a középdöntőbe illik bejutniuk. Hazai környezetben a Celje ellen elvárható a győzelem, hiszen a csapat, amely otthon kikap, könnyen kieshet.

Mocsai Lajos mesteredző több olimpián, vb-n, Eb-n és persze számtalan európai kupamérkőzésen ült már a kispadon, a Bajnokok Ligájában azonban szombaton debütál (1982-ben női BEK-et nyert a Vasassal, 1996-ban férfi KEK-győztes volt a Lemgóval, illetve 1997-ben és 1998-ban City-kupát nyert a Nettelstedttel).

„Az egyik legnehezebb csoportba sorsoltak bennünket – hangoztatta a tréner. – A Gummersbach és a Celje lesz a legveszélyesebb vetélytársunk. A 2004-ben BL-t nyerő szlovén bajnok évek óta sanyargatja riválisait, és különösen otthonában félelmetes, nem ismer lehetetlent. Gorazd Skof kapuson kívül a mezőnyben több nemzetközi klasszisa van, elég, ha csak a horvát Renato Sulicot és az orosz Eduard Koksarovot említem. Remekül alkalmazza a zárt és a nyitott védekezést, amellyel sorozatosan hibázásra kényszeríti ellenfelét. Nekünk végig magas hőfokon küzdve, sok keresztmozgással, szélső befutással kell állandó prés alatt tartanunk a Celjét. Védekezésben nem hibázhatunk annyit, mint a bajnoki mérkőzéseken.”

Főszerep várhat a hajdani celjei Dejan Perics kapusra, aki három hete szerzett vállsérüléséből csaknem teljesen felépült, s a héten már edzésbe állt. Hogy pályára lép-e szombaton? A döntést a vezetők a kapusra bízták, hiszen ő érzi, milyen állapotban van.

A szlovén források szerint évi 3.2 millió euróból gazdálkodó Celje PL-be a nyáron nyolc új játékos érkezett: az RK Zagrebből a bosnyák Mirsad Terzic és a szerb-montenegrói Alem Toskics, a Créteilből a horvát Igor Kos, továbbá Srdjan Trivundza, Ales Muhovec, Vasja Furlan és a klubba visszatérő Aljosa Cudic és Jan Gregorc.

Kasim Kamenica edző (egyben szövetségi kapitány) sok gonddal küszködött, mivel az újoncokat nehéz volt beépítenie a csapatba, de többségük húzóember lett. Emellett az utóbbi hetekben sok volt a sérültje, sőt maga is térdműtét után lábadozik. Toskics és Trivundza aligha játszik, és kérdéses Mihael Gorensek, valamint az új irányító, Vasja Furlan fellépése is, bár utóbbi kettő már elkezdte az edzéseket.

„Még egy kis időre szükség lesz, amíg valódi csapattá alakulunk, hiszen jelentősen kicserélődött a keretünk – mondta Kasim Kamenica. – A kulcsposztokon kevés a jó cserénk, és minden sérült játékosra nagy szükség lenne. Játékunk legfőbb eleme a kemény védekezés. A Veszprém gyakorlatilag megtartotta tavalyi csapatát, s ez nagy előnye, hiszen a magyar játékosok nagyon jól ismerik egymást.”

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
12 perce

Pesics és Csirkovics távozhat, kongói csatár célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
23 perce

Olaszország vár a víz alatti hokiválogatottra a negyeddöntőbe jutásért

Egyéb csapat
49 perce

NS-képeslap: Székesfehérvár – a fehérvári és a magyar hoki új fellegvára

Jégkorong
1 órája

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
1 órája

Messi nélkül, Luis Suárez duplájával jutott elődöntőbe az Inter Miami – videó

Minden más foci
1 órája

Mizsér Attila zokniban futva lett aranyérmes Melbourne-ben

Népsport
1 órája

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik