Futás hatvan településen át

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2007.09.26. 23:38
Címkék

Hatvan település érintésével zajlik idén a 18. Bécs–Pozsony–Budapest-szupermaratoni. Az esemény pozsonyi sajtótájékoztatóján a szervezők kiemelték, hogy három európai uniós fővároson fut keresztül a mezőny. Pozsony második éve vesz részt a versenyen, azzal a nem titkolt céllal, hogy javuljanak a magyar–szlovák kapcsolatok. Elhangzott, hogy még nem ismert a végleges létszám, hiszen a nevezés vasárnap zárul le. Az viszont már biztos, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan most is lesznek neves sportolók az indulók között, többek között két világbajnok, az öttusázó Balogh Gábor és a kenus Vajda Attila. Nagy Sándor főszervező elmondta, a rajt október 19-én lesz Bécsben, a futók október 23-án érnek be a budapesti célba.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
4 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik