Hollandia, végállomás?

Visszahívást kért, mondván: százhúsz kilométert kell autóznia. Hollandia átszelése nyilván nem úri passzió.Visszahívást kért, mondván: százhúsz kilométert kell autóznia. Hollandia átszelése nyilván nem úri passzió.

A Roosendaal és Nijmegen közti távról beszéltem, amelyet naponta oda-vissza megteszek – felelte Babos Gábor. – Nem költöztem Nijmegenbe, inkább ingázom.

Sohasem titkolta: odavan Németalföldért. Harminckét évesen nem jut néha eszébe, hogy végleg le kellene telepednie? Több mint hét éve él Hollandiában.

Hollandia a második otthonom lett. Hogy előrébb léphet-e a rangsorban? Lehetséges. Egyébként pedig felhagytam a hosszú távú tervezgetéssel. A mának és a holnapnak élek. Vélhetően ezért is érzem jól magam: minden szempontból rendben van az életem.

Nem spekulál? Nem álmodozik?

Ha tervezgettem, sohasem jött ki a lépés, az események egészen más irányt vettek. Azt hiszem, elég a Feyenoordnál töltött évemet említeni, ahol nem éppen úgy alakultak a dolgaim, ahogy szerettem volna. Nagyon könnyen elengedtek... Mindegy, a pályafutásom rotterdami fejezetét lezártam.

Bölcsen hangzik.

Harminc fölött másként gondolkozom. Tisztában vagyok a képességeimmel, a helyükön tudom kezelni a sikereimet. Büszke vagyok arra, amit elértem, de ha őszintén magamba nézek, azt látom, több is kikerekedhetett volna a pályafutásomból. Ennek ellenére nem vagyok elégedetlen. Felmértem, mik voltak a gátló tényezők. Magamban is megtaláltam a hibát, de voltak olyan külső körülmények, amelyek leküzdhetetlen akadályokká nőttek. Szerencsésnek vallom magam. Ha annak idején Henk ten Cate nem hoz ki Fehér Csabával együtt a NAC Bredához, talán ma is otthon játszanék. Akkoriban kissé más volt a helyzetünk:

Magyarország nem volt az Európai Unió tagja, ami a mi státusunkat tekintve lényeges szempontnak bizonyult. Most – ha tehetséges – már fiatalon Angliába szerződhet az ember. Persze én is szerettem volna Angliában futballozni, de visszagondolva az ezredfordulóra, csak egy görög ajánlat ugrik be abból az időszakból. Szóval más világ volt.

Örök kérdés marad önnel kapcsolatban a válogatott.

Érdemes a múltat bolygatni? A tizenhét válogatott mérkőzésre, amelyeken a magyar csapat kapuját védhettem, büszke vagyok, és arra is, hogy sokszor ott ülhettem az együttes kispadján, hogy négy szövetségi kapitány is érdemesnek tartott a kerettagságra – a mostani történéseknek ugyanakkor már nem részese, csupán szemlélője vagyok. Bátor dolognak tartom Várhidi Péter részéről a fiatalítást, őszintén kívánom, hogy megvalósuljanak az elképzelései, és sikeres legyen a csapat. De a rotterdamihoz hasonlóan a válogatott dossziéját is lezártam.

Pedig a NEC sem nyugdíjasklub, az átlagéletkor valamivel magasabb mint huszonhárom és fél év...

Harminckét évemmel a kezdőcsapat doyenje vagyok, a keretben is mindössze ketten idősebbek nálam. Elémegyek a kérdésnek: igen, a rutintalanságunknak jelentős szerepe van eddigi eredményeinkben. Ugyanolyan rosszul kezdtük a szezont, mint tavaly, viszont a mostani ellenfeleink más kategóriát képviselnek. Egy éve a PSVvel, az Ajaxszal, az AZ-vel és a Heerenveennel is találkoztunk az első öt körben, ezúttal viszont szerényebb a névsor.

És ezen az öt fellépésen csupán egy gólt rúgtak. A NAC-tól hazai pályán elszenvedett egy nullás vereség után például a klub honlapján önt választották a NEC legjobbjának.

Az utóbbi egyfelől elismerés, másrészt súlyos kritika. Három meghatározó játékos távozását nehezen vészeljük át, későn lett végleges a keret, és a sérülések is kényszerpályára állítják az edzőnket. Megjegyzem: a siralmas mérleg ellenére rövidesen két évre hosszabbítanak vele, vagyis itt nem mindig a tréner a hibás.

Az utóbbi két idényben a tizedik helyen végeztek, előbb-utóbb most is utolérik magukat?

Remélem, mindamellett kizárólag a következő mérkőzés számít. Egy „csúnya” győzelem jót tenne az önbizalmunknak. Optimista vagyok – szokás szerint.És értékes. A transfermarkt.de nevű honlap szerkesztői szerint a NEC játékosai közül az ön piaci értéke a legmagasabb, 2.2 millió euróra taksálják.

Hm, nem tudtam... Hízelgő, de akad két futballista, aki – az én szememben – többet ér: Jonas Olsson és Brett Holman. Ráadásul fiatalok, övék a jövő.