Sokat kereshetnek

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2007.09.21. 23:55
Címkék
A sprinter Tyson Gay és a gátas Liu Hsziang is kihagyja a világdöntőt, de azért lesz világsztár bőven. Asafa Powell a 100 méter esélyese, tőle, a magasugró Blanka Vlasictól és a rúdugró Jelena Iszinbajevától sem elképzelhetetlen a világcsúcsjavítás.

A hét végi stuttgarti világdöntőn 3.02 millió dollárt osztanak szét. A kétnapos eseményen 36 számban mérik össze tudásukat a versenyzők, a győztesek 30 ezer dollárt, a másodikak 20 ezret, a harmadikak 12 ezret kapnak, de még a nyocadikok is kétezer dollárral lesznek gazdagabbak. A 800 méternél hosszabb futótávokon további helyezetteket is díjaznak, nekik fejenként ezer dollár jut. Stuttgartból senki sem távozik üres kézzel, hiszen az ügyességi és a rövidebb futószámokban nyolcan-nyolcan indulnak, míg a hosszabb távokon tizenkét résztvevő rajtolhat.

Hogy kik léphetnek pályára a világdöntőn, a nyári Grand Prix-sorozaton dőlt el, az egyes versenyeken szerzett helyezések mellé pontok is jártak, s akik öt verseny alkalmával a legtöbbet gyűjtötték, ott lehetnek Stuttgartban. A legjobbak között azonban olyanok is akadnak, akik keveset versenyeztek, nem kerültek megfelelő helyre a rangsorban, mégis indulhatnának Stuttgartban, hiszen a nemzetközi szövetség öt atlétát meghívhat. Ám alig akadt olyan versenyző, aki élt a lehetőséggel. A túlságosan hosszúra nyúló idény végén feltűnően sok lesz a hiányzó, úgy tűnik, többek számára az első helyért járó több mint ötmillió forint sem csábító. Nem indul például a háromszoros világbajnok amerikai vágtázó, Tyson Gay, a 400 méter legjobbja, a szintén amerikai Jeremy Wariner, a 110 méteres gátfutás világrekordere, a kínai Liu Hsziang, s nem lesz ott Stuttgartban a kenyai születésű, de Oszakában már amerikaiként versenyző és két aranyat nyerő középtávfutó, Bernard Lagat sem.

Ennek ellenére számíthatunk kiemelkedő eredményekre, sőt a világcsúcsjavítás sem elképzelhetetlen. Ha nem lesz túl hűvös, a jamaicai százas Asafa Powell, a horvát magasugró Blanka Vlasic vagy az orosz rúdugró, Jelena Iszinbajeva gyűjtheti be a rekordjavításért járó 100 ezer dollárt.

Két magyar résztvevője is lesz a viadalnak, Pars Krisztián kalapácsvetésben, Kővágó Zoltán diszkoszvetésben indul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik