Katik különmeccse

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2007.09.21. 23:55
Címkék
A női első osztály vasárnapi csúcsrangadóján, a Győri Audi ETO–Budapest Bank-FTC mecscsen a legutóbbi bajnokság aranyérmese vizitál a trónkövetelő otthonában, s mindkét együttesben a kapusok lehetnek a főszereplők.

A különleges csemegét ígérő rangadón a győrieknél két magyar válogatott kapus, Pálinger Katalin és Herr Orsolya állja útját a vendégek lövéseinek, míg a Fradinál is két remek formában levő hálóőr, Haris Katalin és Pastrovics Melinda vár bevetésre. Amikor kiderült, hogy kétévi légióskodás után hazatért Pálinger azt nyilatkozta, hogy a magyar bajnokság sűrű programja, az egymást követő rangadók miatt választotta az NB I-et.

„Valóban így van, nem is unatkoztunk az utóbbi hetekben – vélekedett a győriek első számú kapuvédője. – Ráadásul a java még előttünk áll, hiszen a jövő hét végén BL-selejtezőtornán szerepelünk, azaz három nap alatt három meccset játszunk.”

Ennyire persze nem érdemes előreszaladni, hiszen vasárnap a bajnok látogat Győrbe. A kapus szerint most lendületben van az FTC, néhány gyengébb mérkőzése után a Cornexi ellen remekül kézilabdázott. Azt viszont talán mindenki elismeri, hogy a fentiek ellenére az Audi ETO a rangadó esélyese.

„Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az FTC játékosai nem feltett kézzel lépnek majd pályára – folytatta Pálinger. – Ráadásul nem lesz rajtuk lelki teher, hiszen alig van veszítenivalójuk. Mindez együtt azt jelentheti, hogy remek meccset láthat majd a közönség.”

Győrben két válogatott kapust küldhet pályára Konkoly Csaba edző, s úgy tűnik, az Audiban megfér a két dudás egy csárdában. Pálinger ehhez a felvetéshez hozzáfűzte, hogy remekül kiegészítik egymást Herr Orsolyával.

„A csapat sűrű programjának és nagy terveinek eredményes végrehajtásához elengedhetetlen két jó kapus, s szerencsére egyikünk mindig elkapja a fonalat” – állította Pálinger, aki az ETO új kapusedzőjével, Bakos Istvánnal készül a mérkőzésekre.

Sokat segítenek munkájában a videofelvételek, amelyek alapján főként saját hibáit elemzi ki, hiszen – a válogatott kapus szerint – ezekből lehet a legtöbbet tanulni.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábiát is legyőzte, továbbjutott az Arany-kupán az Egyesült Államok

Minden más foci
18 perce

Meglepetés, a Libertadores-kupa címvédője legyőzte a PSG-t

Klub-vb
47 perce

Nincs vége: megsemmisítette az OKC-t a Pacers – kilenc év után hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
5 órája

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
8 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
8 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
8 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
8 órája
Ezek is érdekelhetik