Asztalverés helyett türelem

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.09.21. 23:55
Címkék

Wolfsburgban máris bebizonyosodott, hogy a pénz nem minden. A nyáron mintegy harmincmillió euróból (azaz 7.6 milliárd forintból) tizennégy játékost szerződtető gárda a legkevésbé sem bizonyítja, hogy érdemes volt ennyit belefektetni. A mindenes Felix Magath vezette együttes öt forduló elteltével négy ponttal a kiesést jelentő tizenhatodik helyen szerénykedik. „Nem szükséges az asztalra csapnom – szögezte le Felix Magath. – A kialakult helyzetet türelemmel kell megoldanunk, nem kezdhetünk el máris kapkodni.” Kapkodjon inkább az ellefelünk – gondolhatja a szakember, hiszen a wolfsburgiak szombaton a Cottbushoz utaznak, amely szintén nem teszi ki az ablakba, amit eddig nyújtott.

Igaz, kiesési helyosztóról még korai – és főképp túlzás – lenne beszélni, mégis sok múlhat a két gárda összecsapásán. Főképp a hazaiak mesterének, Petrik Sandernek az állása. A szakember hiába tartotta benn az előző szezonban az akkor még Szélesi Zoltánt is soraiban tudó keleti együttest, egy vereség esetén lehet, hogy veheti a kalapját. Felix Magathot egyelőre nem fenyegeti ez a veszély, hiszen ő nem csupán edző, hanem sportigazgató és a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója is. Saját magát meg csak nem rúgja ki…

Legfrissebb hírek

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
1 perce

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
13 perce

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
29 perce

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
29 perce

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
52 perce

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
1 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
1 órája

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik