A nagy hátraarc

Két hete sikerült utolérnünk, s arról faggattuk, eladja-e soproni üzletrészét. Érdeklődésünkre meglepő ingerültséggel adott legkevésbé sem kitérő választ. Mi hoztuk ki a sodrából, vagy…?Két hete sikerült utolérnünk, s arról faggattuk, eladja-e soproni üzletrészét. Érdeklődésünkre meglepő ingerültséggel adott legkevésbé sem kitérő választ. Mi hoztuk ki a sodrából, vagy…?

Nem, dehogy – szabadkozott Vízer László Máriusz, majd rágyújtott egy szivarra. – A Rio de Janeiró-i elnökválasztás járt a fejemben. A kampány nagyon kimerített. Tudja, sokat dolgoztam azért, hogy én legyek a Nemzetközi Cselgáncsszövetség elnöke. Szinte mindenemet erre tettem fel.

Pak Jong Szung távozásával megnyílt az út, s hat évre nevezték ki. Ez azért hosszú idő…

Éppen annyi, hogy megvalósítsam a terveimet. Rengeteg feladat vár rám, s már korábban kiderült, hogy túl sokat vállaltam, fogytán az energiám. Tavasszal fogalmazódott meg bennem először, hogy ez így nem mehet tovább, eladom a soproni üzletrészemet. Fájdalmas döntést hoztam, de valamiről le kellett mondanom.

Szembesítették már azzal a paradox kijelentéssel, hogy ön volt a soproni futball, mondjuk úgy, megmentője és egyben megrontója is?

Nem vagyok megmentő. Jöttem, amikor szükség volt a segítségemre. Üzletemberként viszont még sohasem tapasztaltam olyat, mint Sopronban, hogy a rengeteg munka és befektetés nem hozza meg a gyümölcsét. Olyan odaadással kezdtem dolgozni, annyira beleéltem magam, hogy sikeres csapatot hozhatunk létre… Azt hiszem, nem volt szerencsém, és a körülmények is közrejátszottak abban, hogy ez lett a vége.

Most már elárulhatja, hogy mi volt a célja. Sok pénzt akart keresni?

Nem anyagiakban gondolkodtam. Elsősorban a sport emberi oldala érdekel, ahol vannak győztesek és vesztesek. Főképp eredményeket vártam. Sikereket. Na persze, ha van siker, van pénz is.

Ehelyett pedig…

… nem ért még annyi negatív élmény sportvezetői karrierem során, mint Sopronban. Elismerem, olykor gyors és helytelen döntéseket hoztam. De nem tudtam mit kezdeni az intrikákkal, a csapaton belüli konfliktusokkal, a román és magyar játékosok közti ellentéttel. Óriási hiba volt, hogy nem vettem részt a klub mindennapi életében. Rengeteget vagyok úton, Sopronba mégis kevésszer jutottam el. Mivel a publikum nagy része rossz véleménnyel volt rólam, ha meg is inogtam, végül mások ellenszenve erősített meg abban, hogy ne folytassam.

Ilyenkor mi a menetrend az üzleti életben? Körbekiált, hogy eladó a csapat?

Ezt ismeretségi körön belül szokás intézni. Több jelentkező akadt, de nem akartam dönteni, amíg egy komoly szándékú, tehetős befektető fel nem bukkan. Az olaszországi Confidi cég feddhetetlen, 65 millió eurós alaptőkével. Májusban kezdődtek a tárgyalások.

Confidi? Nem Carrefur Ltd., ahogy az a csapat internetes oldalán áll?

Az már nem rám tartozik, hogy milyen névvel vagy formában folytatják a tevékenységüket. Én a Confidivel írtam alá a papírokat…

Nem tartozik önre? Pedig megválasztották tiszteletbeli elnöknek is.

Ehhez az olaszok ragaszkodtak, de még tárgyalunk róla.

Mi lesz a csapat edzőjével, Détári Lajossal?

A szerződéskötéskor feltétel volt, hogy a csapat élén maradjon. Persze úgy, hogy ha bármikor újból beszállok a futballba, akkor elcsábíthatom. Én ugyanis akkor, kettőezer őszén kezdtem klubvezetői pályafutásomat, amikor Nagyváradon első edzői feladatát kapta. Útjaink aztán elváltak, majd újból találkoztunk. Már megbántam, hogy nem korábban hívtam Sopronba. Akkor talán minden másként alakult volna…