Más, mint egy BL-meccs

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2007.09.20. 00:05
Címkék
Csütörtökön nyolc magyar labdarúgó is pályára léphetne az UEFA-kupa első fordulójának első összecsapásain, ám mert akad köztük sérült és létszám feletti is, jó esetben négyen kaphatnak lehetőséget a csoportkörbe kerülésért vívott párharcok nyitó felvonásán. Az AEK Athén–Red Bull Salzburg összecsapáson Tőzsér Dániel juthat szóhoz hazai színekben, míg az ellenoldalon a rehabilitációs munkát végző Bodnár László biztosan nem fut ki az Olimpiai Stadion gyepére.

A bajnokságban még nem, a nemzetközi porondon már bemutatkozott az AEK Athén: a görög ezüstérmes összesítésben 1–6-tal intett búcsút BL-es álmainak, mert az utóbbi két idény UEFA-kupa-győztese, a Sevilla túlontúl nagy falatnak bizonyult a Tőzsér Dánielt csereként mind a két találkozón bevető athéniak számára. Az elitligában nem jött össze, a kisebbik kontinentális sorozatban viszont hovatovább kötelező a csoportkörbe kerülés – mindamellett a sárga-feketék kaphattak volna könnyebb ellenfelet is az osztrák bajnok Salzburgnál.

Túltették magukat a Sevilla-sokkon?

A hangulattal nincs baj, optimistán várjuk az UEFA-kupameccset, amely nyilvánvalóan minden szempontból más lesz, mint ha a Bajnokok Ligájában kerülne sor ugyanerre az összecsapásra – érzékeltette a két torna közti különbséget Tőzsér Dániel. – Jó esélyünk van a továbbjutásra, még ha a Salzburg erős, precízen összerakott együttes, amelynek kevés hiányzott ahhoz, hogy az idén a BL-ben szerepelhessen. Bár Görögországban már elkezdődött a bajnokság, mi csak ezen a hétvégén játsszuk az első meccsünket, ami nem feltétlenül előnyös helyzet: a csütörtöki ugyanis csupán a harmadik tétmérkőzésünk lesz ebben a szezonban.

A vezetők jelentősen megerősítették a csapatot – elég Rivaldo érkezését említeni –, így joggal várják el, hogy legalább az UEFA csoportkörébe kvalifikálják magukat.

Nem érzem, hogy ez nyomasztaná a társaságot, mindenesetre a felvetés igaz: tovább kell lépnünk.

Tudja már, hol kezd? A pályán vagy a kispadon?

Húsz nap alatt hét mérkőzést játszunk, éppen ezért nem idegeskedem – az is lehet, hogy csütörtökön az első perctől kezdve a pályán leszek. A hét végi bajnokin eltiltás miatt nem szerepelhetek, ami nem javítja az esélyeimet, de nem aggódom – előbb-utóbb biztosan lehetőséghez jutok.

Összehasonlítva a fél évvel ezelőtti és a mostani AEK-et, mi a legszembeszökőbb különbség?

Tíz játékos távozott, ugyanakkor ismert labdarúgókat igazoltunk helyettük. Hogy előnyünkre vagy hátrányunkra változtunk-e, még lehetetlen megmondani. Én is kíváncsi vagyok.

A Salzburg stadionjában műfű borítja a játékteret. Korábbi klubjának, a DVSCnek nem ízlett ez a borítás a svéd Elfsborg elleni BLselejtezőn. Kérdés, az AEK mennyire tud majd alkalmazkodni a körülményekhez.

Mivel sohasem játszunk műfüvön, ez a körülmény külön pikantériája lesz a párharcnak. Ám ha hazai pályán megnyugtató előnyt szerzünk, ez sem lehet gond.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik