Duque első sikere

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.09.19. 09:39
Címkék

A Spanyol körverseny utolsó hetében már nem erőltetik meg magukat a sprinterek és csapataik, így az összetett verseny sorrendjét nem befolyásoló etapokon a szökevényeké a pálya. A keddi 16. szakaszon több próbálkozás után a 60. kilométernél állt össze a nyerő – tizenhét tagú – csoport. Hetven kilométeren keresztül tekertek egymást segítve a szökevények, ám ezután a legtöbben leszakadtak, és a befutóra csak hárman maradtak. A kolumbiai Leonardo Duque megpróbálta két társát lerázni, ám miután ez nem sikerült, kivárta a hajrát, és ott sprintelte le riválisait, így a Vueltán, egyben 2007-ben is első győzelmét jegyezte. A főmezőny (Bodrogi Lászlóval a soraiban) majdnem nyolc perc hátránnyal ért célba. Az összetett élén továbbra is az orosz Gyenyisz Mencsov áll, Bodrogi a 94.

Legfrissebb hírek

Fejes Dániel a negyedik helyen zárt C–1 500 méteren Milánóban

Kajak-kenu
3 perce

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
19 perce

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
51 perce

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
1 órája

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
1 órája

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
1 órája

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
1 órája

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik